Ketten is visszamondták
Hétfőn kizárólag az OPEC képviselői egyeztetnek, hogy konszenzus jöjjön létre a termelés csökkentésének kérdésében. Pénteken Szaúd-Arábia jelezte először, hogy nem vesz részt a hétfői OPEC és a non-OPEC ülésén, majd szombaton az OPEC-en kívüli legnagyobb olajtermelő Oroszország illetékesei is így nyilatkoztak.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”103″]
Mindkét ország képviselői azt hangoztatták, hogy először az OPEC tagjai között kell hogy létrejöjjön a megállapodás az olajtermelés csökkentéséről és csak ezután lehet egyeztetni a szervezeten kívüliekkel.
Szervezeten belül is gond van
Egyelőre gond, hogy az OPEC-tag Irak és Irán még nem állt ki egyértelműen az olajtermelés csökkentésének a terve mellett és vannak olyan államok, amelyek nemtetszésüket fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy az OPEC-szintű termeléscsökkentés alól kivonnák Líbiát és Nigériát.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Az OPEC azt javasolta az OPEC-en kívüli olajexportálóknak, hogy együttesen napi 500 ezer hordóval fogják vissza a termelésüket. Moszkva hivatalos álláspontja jelenleg ugyanakkor az, hogy Oroszországnak elég csak befagyasztani a termelést.
Ezt azzal magyarázta, hogy a termelés szinten tartása valójában napi 200-300 ezer hordó termeléscsökkentéssel ér fel, tekintettel arra, hogy az orosz cégek terveikkel ellentétben nem tudják növelni a termelésüket 2017-ben. Oroszország a november elejétől 23-áig tartó időszakban napi átlagosan 11,2 millió hordó kőolajat bányászott.