Sötét mód ikon
2026 július 24
Az olajkereslet bővülését várja az OPEC

Az olajkereslet bővülését várja az OPEC

A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete a márciusi jelentésben fenntartotta továbbá azt az egy hónappal ezelőtt megfogalmazott álláspontját is, hogy a nem-OPEC olajtermelő országok idei átlagos napi termelése 0,85 millió hordóval 57,09 millió hordóra emelkedik.

Emelkedhet a kőolajár

Az olajárak várható alakulásáról nyilatkozott a hétvégén az OPEC legnagyobb termelője, Szaúd-Arábia  arábiai olajipari minisztérium tanácsadója. Ibrahim al-Muhanna hangot adott azon álláspontjának, hogy kőolaj ára emelkedni fog, miután az utóbbi időben hordónként 60 dollár körül stabilizálódott.

Nem változott az OPEC véleménye februárhoz képest azzal kapcsolatban sem, hogy az olajkartell kőolaja iránti kereslet idén 100 ezer hordóval átlagosan 29,2 millió hordóra nő naponta.

Az OPEC Oroszország esetében napi 70 ezer hordóval napi átlagosan 10,51 millió hordóra csökkentette a 2015-ös kitermelési előrejelzését, miután az elmúlt két hónapban 70-70 ezer hordóval már mérsékelte becslését. Az OPEC szerint az orosz hazai össztermék (GDP) idén 3,2 százalékkal zsugorodik, nagyobb mértékben, mint a februári jelentésben szerepelt 2,4 százalék.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.