A Dow gyengült a legnagyobbat
A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 45,13 ponttal, 0,24 százalékkal, 18 552,57 pontra esett.
Az S&P 500-as mutató 3,15 ponttal, 0,14 százalékkal gyengült, és 2183,87 ponton fejezte be a napot.
A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 1,77 ponttal, 0,03 százalékkal ment lejjebb, és 5238,38 ponton zárt.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”96″]
Ez rontotta el a hangulatot
Elemzők azt mondták, hogy elsősorban a kőolaj árának csökkenése miatt kezdtek eladásba a befektetők. A kőolaj ára a kereskedés kezdeti szakaszában nyolcheti csúcsra emelkedett, majd a csütörtöki zárószint alá került.
A befektetőket elbizonytalanította az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed több vezetőjének az a véleménye is, hogy akár már szeptemberben kamatemelésre kerülhet sor. A jövő héten az amerikai Jackson Hole-ban számos jegybanki vezető részvételével konferenciát tartanak, ahol Janet Yellen Fed-vezető valószínűleg burkoltan ugyan, de célozhat arra, hogy meddig maradhat a jelenlegi amerikai kamat.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára 3 centtel 48,19 dollárra csökkent.
Az arany ára 11,65 dollárral (0,86 százalékkal) 1345,55 dollárra esett.
Közép-európai idő szerint 19.30 óra körül New Yorkban az euró 1,1316 dollárra gyengült a hajnali 1,1323 dollárról.
Így zárt Európa
Gyengültek a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók pénteken. A Budapesti Értéktőzsde indexe is mínusszal zárta a kereskedést.
Nőtt az Estee Lauder bevétele
Nőtt az Estée Lauder bevétele a június végével záródott pénzügyi negyedik negyedévében, elsősorban a sminktermékek iránti keresletnövekedés hatására.
Az amerikai kozmetikai óriáscég a vizsgált három hónapban 2,65 milliárd dollár bevételt ért el, ami 4,8 százalékos emelkedés az egy évvel korábbi 2,52 milliárd dollárhoz képest. A kozmetikai cég 1,13 milliárd dollárért adott el sminktermékeiből a negyedévben. Ez 10,2 százalékos növekedés éves összevetésben, a cég teljes eladásainak 42,6 százaléka volt.
A negyedéves adózott eredmény 93,5 millió dollárra, részvényenként 25 centre esett az egy évvel korábbi 153 millió dollár, részvényarányosan 40 centről. Az adózott eredményt elsősorban szerkezetátalakítással kapcsolatos egyszeri tételek gyengítették. Az egyszeri tételek nélküli negyedéves részvényarányos eredmény 43 cent lett.
Az Estée Lauder azzal számol, a júliussal kezdődött új pénzügyi évben a bevétele 6-7 százalékkal nő, az adózott eredménye részvényenként 3,38-3,44 dollár lesz. Elemzők kisebb, 3,16 dolláros részvényarányos profitra számítottak.
Rosszabb negyedév a Deere-nél
Visszaesett az amerikai Deere & Co nyeresége a cég termékei iránti lanyha kereslet miatt, de mérsékelte a bevételt az erős dollár is.
A világ legnagyobb mezőgazdaságigép-gyártója pénteken azt közölte, hogy a folyó üzleti év július 31-én véget ért harmadik negyedében 488,8 millió dollárra, részvényenként 1,55 dollárra csökkent az adózott nyeresége az egy évvel korábbi 511,6 millió dollárról, részvényarányosan 1,53 dollárról.
Elemzők jóval gyengébb, részvényarányosan 94 cent profitra számítottak.
Az árbevétel 11 százalékkal 6,72 milliárd dollárra esett vissza. A szakértői várakozásokban gyengébb, 6,09 milliárd dolláros negyedéves bevétel szerepelt.
A mezőgazdasági gépvásárlás csökkenését elsősorban a hanyatló mezőgazdasági terményárak okozzák, ami miatt visszaesik a mezőgazdasági termelők nyeresége, így mérséklődik az új gépek iránti keresletük.