Drágult az olaj
Emelkedett az olaj ára, az amerikai ásványolaj szövetség (API) tegnap éjjeli jelentése, valamint az Egyesült Államokban tapasztalható rendkívül hideg időjárás is az árfolyam emelkedését támogatta.
A korábbi napok árfolyamcsökkenése után a WTI olaj hordónkénti ára tegnap 93,95 dolláron zárt, amely közel 0,3%-os árfolyam erősödést jelentett. A Brent olaj 0,4%-ot emelkedett a tegnapi kereskedés alatt.
A tengerentúli ásványolaj szövetség legfrissebb jelentése szerint az amerikai kőolajkészletek 7,31 millió hordóval estek az elmúlt héten. A benzinkészletek 5,58 millió hordóval emelkedtek, míg a dízel és a fűtőolaj készletei 5,17 millió hordóval bővültek a múlt héten. Az API jelentése az olajfinomítók, olajvezetékek és a tározók üzemeltetőinek önkéntes bevallásán alapul. A szövetség publikációját a minisztérium is bekéri saját, hivatalos jelentésének elkészítéséhez.
A hivatalos közlemény ma, hazai idő szerint 16:30-kor érkezik a kőolajkészletek változásaival kapcsolatban. A piac 2,75 millió hordós eséssel számolt az olajkészleteket illetően. A benzinkészletek vélhetően 2,5 millió hordóval növekedhettek, míg az egyéb finomított kőolajtermékek készletei 2,25 millió hordóval bővülhettek az elmúlt héten.
Az Egyesült Államok egy részén uralkodó, rendkívül hideg időjárás miatt az üzemanyag és a fűtőolaj keresletének emelkedésére számítanak, amely felfelé húzhatja az olaj jegyzését is. A tegnapi nap folyamán a benzin nagykereskedelmi ára, valamint a fűtőolaj is drágult, továbbá emelkedett a földgáz jegyzése. A meteorológiai jelentések szerint New York híres parkjában, a Central Parkban a hőmérséklet elérte a mínusz 16 fokot is tegnap, amelyre 1896 óta nem volt példa.
A februári szállítású WTI olaj árfolyama jelenleg 93,9 dollár körül mozog hordónként. A szintén februári szállítású Brent olajjal 107,6 dolláron kereskednek.
Megtört az arany menetelése
A Fed legutóbbi kamatdöntő üléséről készült jegyzőkönyv publikálása előtt esett az arany árfolyama, nőtt a piaci szereplők aggodalma a további monetáris szigorítást illetően. A dollár erősödött a főbb devizákkal szemben, amely lejjebb szorította az arany árfolyamát.
A spot, vagy más néven azonnali szállítású nemesfém jegyzése 0,5%-kal 1225,7 dollárra gyengült unciánként tegnap. Ilyen mértékű árfolyamgyengülést december 30-a óta nem mutatott az arany.
Az amerikai jegybank ma, hazai idő szerint 20:00-kor teszi közzé a legutóbbi üléséről készült jegyzőkönyvet, amely akár iránymutatásként is szolgálhat az intézmény további monetáris politikáját illetően. Tegnap a bostoni Fed elnöke, Eric Rosengren nyilatkozatában bírálta a jegybank havi kötvényvásárlási programjának mostani, relatíve kismértékű mérséklését. A Fed-kormányzó szerint a likviditásbővítő programot csak nagymértékben szabad módosítani, azaz visszametszeni. Véleménye szerint az Egyesült Államok gazdasági talpra állása túl lassú, emiatt nem szeretne elhamarkodott döntést hozni a monetáris szigorítást illetően, amely hátráltatná a gazdaság önálló pályára történő állítását. Az USA gazdasági teljesítménye jóval az általuk elvárt szint alatt teljesít, a magas munkanélküliségi ráta és az alacsony inflációs környezet sem kedvező. Továbbá hozzátette, hogy a lassú növekedés befolyásolhatja a jegybank inflációs törekvéseit, amellyel 2% körüli kívánják hozni a fogyasztói árszint-emelkedést. Rosengren nem értett egyet a Fed kötvényvásárlási programjának 10 milliárd dolláros mérséklésével.
Rosengrent követően a San Franciscó-i Fed elnöke, John Williams is nyilatkozott tegnap. Williams szerint a jegybank folytathatja a kötvényvásárlási program keretösszegének mérsékelt ütemű lefaragást. A bostoni Fed-kormányzóval szemben Williams optimistábban fogalmazott az USA gazdasági kilátásait illetően. A gazdaság növekedése mellett elképzelhető a fogyasztói árindex emelkedése is, azonban Rosengrennel egyetértve a mostani inflációs környezet és a relatíve magas munkanélküliségi ráta további monetáris kiigazítást irányoz elő, amely magába foglalja a kamatszint alacsonyan tartását.
A piaci szereplők is kiemelt figyelemmel követik a jegybanki nyilatkozatokat, a konszenzus szerint további szigorítás várható, amelyet alátámaszthat a ma érkező munkaerőpiaci adat is. Az ADP kutatóintézet foglalkoztatási adatközlése a decemberi eredményekről nyújt pontosabb képet. Novemberben a kutatóintézet jelentése alapján 215 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottság, amelyre körülbelül egy éve nem volt példa. A becslések jelenleg ennél mérsékeltebb ütemű (200 ezer fős) emelkedéssel számolnak.
A munkaerőpiac pozitív kilátásainak hatása megmutatkozott a dollár árfolyamában is. A főbb devizákkal szemben számított dollár index 0,3%-kal erősödött tegnap. Továbbá a tengerentúli zöldhasú 5 éve nem látott szintre erősödött a japán jennel szemben. A dollár árfolyamának emelkedése negatívan hat az arany jegyzésére.
A spot arany árfolyama jelenleg 1224,4 dollár körül ingadozik unciánként. A februári szállítású nemesfémmel jelenleg 1223,8 dolláron kereskednek.