Brexit a középpontban
Az ír kormányfő, aki egynapos látogatáson tartózkodik Varsóban, a Szydlóval folytatott tárgyalást követő sajtóértekezleten elmondta, hogy a megbeszélést a Brexit (az Egyesült Királyság tervezett kiválása az EU-ból) témája uralta. A két politikus egyetértett abban, hogy minimalizálni kell a brit kilépés negatív hatását az uniós tagállamok gazdaságára, lakosságára nézve.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”99″]
Írország és Lengyelország törekedni fog arra, hogy az EU 27 tagállama a tárgyalások során azonos álláspontot kövessen, „védve a négy alapvető szabadságot, ezen belül a személyek szabad mozgását”, úgy, hogy „semmilyen rombolás ne történjen” – jelentette ki Kenny többek között.
Az EU négy alapvető szabadsága – az áru, a tőke, a személyek és szolgáltatások szabad áramlása – megőrzését Szydlo is kiemelte. Hangsúlyozta, hogy Varsó és Dublin számára az európai integráció egyik legfontosabb vívmánya az uniós egységes belső piac.
Hozzátette, hogy az egységes piacot „védeni kell a protekcionista lépésektől”, melyek példájaként a kiküldött munkavállalókra vonatkozó irányelvet hozta fel, amely Varsó szerint a versenyképesség szempontjából hátrányos helyzetbe hozza a közép-európai cégeket.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Reform kell
A brit kilépésről hozott döntés egyértelmű jele annak, hogy az EU-t meg kell reformálni – értékelte Szydlo. „Az EU-nak jobban kell válaszolnia a lakosság igényeire, hatásosabban kell reagálnia az előtte álló kihívásokra” – szögezte le. Lengyelország és Írország azon az állásponton van, hogy „az EU döntéshozatali folyamatának nagyobb mértékben kell tükröznie a nemzetállamok, valamint ezek parlamentjeinek hangját” – közölte.
Kilátásba helyezte, hogy az EU márciusi csúcstalálkozóján Lengyelország „mélyreható változásokról” fog beszélni. Mint elvárja, a tagállamok „elsősorban a változások irányát” határozzák meg, a reform részleteiről az ezt követő hónapokban fognak tárgyalni.
Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter csütörtökön, a lengyel diplomácia idei célkitűzéseit ismertető beszédében lehetségesnek nevezte, hogy a négy alapvető szabadságra támaszkodva „új uniót kell majd felépíteni új alapszerződés alapján”.