Ha meg nem, akkor ott vannak a rókák, a sakálok, egyéb vadászó népség, majd elveszi tőlük, amit lehet, hiszen már a puszta jelenléte is félelmet kelt a kisebbek és a gyengébbek világában.
A mesében mindig vannak igazságok. És párhuzamok. Mint például most, amikor az ország egy része zúgolódik egy újabb adónem bevezetése miatt. A másik része magyarázkodik, érveket keres, az erő birtokában és a helyzet tudatában tántoríthatatlanul kitart az elképzelése mellett, s kíméletlenül elveszi, amire szüksége van.
Mi, magyarok furcsán gondolkozunk az adóról. Jól tudjuk, az ország működtetéséhez hozzá kell járulnia mindannyiunknak, s ennek az egyik legjelentősebb forrása az adózás. Amikor azonban adózni szükséges, már jóval kedvetlenebbek vagyunk.
Most azonban az internetezés utáni adózás elhatározása után nagy valószínűséggel nem egyszerűen az előbbiekben említett felfogás miatt „borult ki a bili”. Merthogy a vállalatokat, a bankokat, a biztosító társaságokat, a reklámozókat – s rajtuk keresztül persze a magyar embereket – különadók sorával terhelő politikai és gazdasági módszerek hatékonyságát volt alkalma megismerni a lakosságnak.
Az internetadóval azonban, úgy tűnik, betelt a pohár, túl sok embert érint a kérdés, ráadásul olyan generációkat elsősorban, akik kevésbé fogékonyak a politikai csűréscsavarásra, ha anyagi érdekeik kerülnek veszélybe.
Ráadásul egy olyan kérdésben, amelyben az adóztatói szándék ezúttal is szemben áll a falka, ha tetszik az európai közösség, a fejlett országok elképzeléseivel. A fejlett világban ugyanis a világháló elérését nem nehezíteni, hanem, könnyíteni akarják, elegendő, ha csupán a free internet, a free wifi számos támogatását, kedvezményét nézzük.
Nem véletlen, hogy Neeli Kroes, a leköszönő Európai Bizottság digitális kommunikációért felelős biztosa úgy nyilatkozott, hogy az adó bevezetése káros hatással lesz a magyar gazdaságra. Az egységes internetadó bevezetése nem okos ötlet. Növelni fogja az internet-hozzáférés árát a fogyasztók számára. Amúgy pedig Magyarország az internethasználat, a széles sávú távközlési kapcsolatok kiépítése és a digitális rendszerek szabályozása terén is elmarad az EU átlagától.
Vannak itt azonban további gondok is. A többi között az, hogy a fejlett országok közigazgatása, egyáltalán gazdasági működése, pénzügyi és banki rendszere ma a világhálón keresztül valósul meg. Az internet mára nem pusztán egyszerű virtuális világ, amelybe ha akarunk belépünk, ha akarunk nem. Az online és a valós létezés ma át és átjárja egymást, ha tetszik, ha nem…
A ma embere, a gyerekkortól a harmincasokig az élete egyre nagyobb részét éli meg a világhálón. Tanul, vizsgázik, dolgozik az interneten, vagy annak segítségével, nem kis mértékben amiatt, mert éppen maga, a mondjuk így, országos oktatási vezetés alakította ki úgy a rendszerét, hogy ma már tanulni és vizsgázni, pedagógus portfóliót készíteni az interneten kell. A emberek jelentős része a világhálón éli társadalmi életét, itt néz filmeket, itt olvas könyveket, szörföl a nagyvilágban, s eljut olyan távol tájakra, ahová szerény pénztárcája nem tenné azt lehetővé, szórakozik és játszik…
Valahogy így néz ki a helyzet, ez teszi talán olyan társadalmivá, s olyan hevessé a hirtelen terítékre került internetadó bevezetése elleni tiltakozást.
A kisebb és a nagyobb, az összetettebb falkában nem csak a mesében, hanem a valóságban is nem ritkák az összetűzések. Persze minden csoda három napig tart, s aztán a gondok rendben megoldódnak. Az önmagát agyafúrtnak gondoló farkas azonban olykor pórul jár. Kiesik a falkából, magára marad, egyedül, önmagára utalva próbál élni, ahogyan tud, ahogyan sikerül. Őt hívják magányos farkasnak.
