Míg Európában az átlagos ingatlantulajdonlás 60 százalék körül van, Magyarországon ez az arány az Eurostat számai szerint megközelíti a 90 százalékot, sőt a 65 év felettiek esetében még ennél is magasabb. Európai szinten csak a szlovák idősek előzik meg a magyarokat – ismerteti a lakástakarék közleményében.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”81″]
Mi lehet az ok?
Az 1900-as évek elején főleg a vagyonosabb középosztály tagjai körében volt népszerű befektetési forma a bérlakás-építés, ami megoldást jelentett a gyorsan növekvő városok munkásai számára is. A bérlakások azonban a később bevezetett lakbérkontroll miatt már nem voltak olyan jövedelmezőek, a második világháború idejére a lakásállomány kétharmada magántulajdonba került.
A szocializmus alatt sokan az állami lakásépítések révén jutottak saját tulajdonhoz, a tanácsi, később az önkormányzati lakások pedig a rendszerváltás utáni privatizációval kerültek tömegesen, olcsó áron magántulajdonba – magyarázza a jelenség eredetét a közleményben Hegedűs József szociológus, a Városkutatás Kft. igazgatója.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Dúll Andrea környezetpszichológus szerint a magyar társadalom erősen röghöz kötött. A szakember szerint, a volt szocialista régió társadalmainál erős identitásképző elem a saját otthon, ezekben a társadalmakban az ingatlantulajdon szinte a lét feltétele.
Az emberek a felnőttséggel, az önálló élettel azonosítják az ingatlantulajdon megszerzését.
Köntös Péter, az OTP Lakástakarék vezérigazgató-helyettese szerint a magyarok saját lakás iránti „történelmi” elkötelezettségét a lakáscélú megtakarítások nagy aránya is alátámasztja. Az ingatlannal kapcsolatos vásárlási, felújítási, vagy korszerűsítési célok a legnépszerűbb megtakarítások között szerepelnek, a megkérdezettek 30 százaléka erre gyűjt.