Sötét mód ikon
2026 július 24
Az IMF-nek nem elég konkrét a görög megállapodás

Az IMF-nek nem elég konkrét a görög megállapodás

Az IMF – amely az Európai Bizottsággal és az Európai Központi Bankkal (EKB) együtt részt vett az első két pénzügyi mentésben – részleteket szeretne arra vonatkozóan, hogy az EU elképzelése szerint a hétfői megállapodás Görögországgal hogyan lesz képes stabilizálni az ország pénzügyeit rövid és hosszú távon, és biztos akar lenni afelől, hogy Athén vissza tudja majd fizetni a hatalmas adósságot.

Az EU és az IMF egyetért abban, hogy Görögországnak 2018 végéig 85 milliárd eurós külső finanszírozásra lesz szüksége, de az unió szerint ehhez kell az IMF mint finanszírozó partner és a program végrehajtásának ellenőre. A nyilatkozó tisztségviselő szerint a hétfői megállapodás „nem nagyon konkrét”, néhány fontos kérdést nem tisztáztak a felek.

„Ez semmi esetre sem egy átfogó, részletes megállapodás” – jelentette ki.

A parlament kezében Görögország sorsa

A görög kormány kedd délután benyújtotta a parlamentnek az európai hitelezők által követelt első reformokról szóló törvényjavaslatot – közölte a görög pénzügyminisztérium.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.