Sötét mód ikon
2026 július 26
Az IMF meg van elégedve Ukrajnával

Az IMF meg van elégedve Ukrajnával

Az IMF idén áprilisban 17 milliárd dolláros, két évre szóló hitelprogramot hagyott jóvá Ukrajna számára. Ez része annak a 27 milliárd dolláros segélycsomagnak, amelyet nyugati országok nyújtanak az országnak. A nemzetközi pénzügyi szervezet novemberben azonban figyelmeztette Ukrajnát, hogy a jövő év végéig újabb 19 milliárd dollár hitelre lesz szüksége.

„Jó benyomást tettek rám az ország gazdasági átalakítására vonatkozó terveik és eltökéltségük, határozottságuk e tervek végrehajtására” – jelentette ki David Lipton szombaton Washingtonban kiadott közleményében.

A küldöttség kedden érkezett Kijevbe, a vezérigazgató-helyettes pedig péntek óta tárgyalt Petro Porosenko ukrán elnökkel és Arszenyij Jacenyuk miniszterelnökkel. A küldöttség jövő csütörtökig marad és technikai jellegű részletekről tárgyal még. A jövő év elején is Ukrajnába látogat egy IMF-küldöttség, amely gazdaságpolitikai kérdésekről folytat majd megbeszéléseket.

Az ukrán parlament csütörtökön hagyta jóvá a kormány általános gazdaságpolitikai programját, amelyben számos, a nemzetközi hitelezők által megkövetelt megszorító intézkedés szerepel. Ezen intézkedések egyike, hogy piaci szintre emelik a lakossági energia árát.

Az IMF a hitelért azt is elvárja Ukrajnától, hogy privatizálja a veszteséget termelő állami cégeket, illetve szorítsa vissza a korrupciót, de ilyen irányú lépés vajmi kevés történt még az AFP hírügynökség szerint.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.