Csak az FTSE kelt jókedvűen
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0 pontos emelkedéssel, 26 268,11 ponton, hétfői záró értékén nyitott kedden.
londoni FTSE-100 index a várt csökkenés helyett 0,27 százalék erősödéssel kezdett. A frankfurti DAX index a nyitáskor 0,65 százalékot, a párizsi CAC-40 index 0,49 százalékot veszített. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,76, az európai FTSE Eurofirst 300 index 0,52 százalék veszteséggel nyitott.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”96″]
A Brent nyersolaj ára 1,08 százalékkal, a WTI nyersolajé 1,63 százalékkal, hordónként 49,56, illetve 48,19 dollárra csökkent. Az arany határidős jegyzése 0,56 százalékkal, unciánként 1346,55 dollárra emelkedett. Az euró árfolyama 0,20 százalékkal, 1,1132 dollárra csökkent.
Csendes kereskedésre számítanak
Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank üzletkötője elmondta: érdemi elmozdulást nem vár a magyar börzén, és az elmúlt napokhoz hasonlóan alacsony lesz a forgalom. Piacmozgató hatása lehet a délelőtti európai makroadatoknak, így az euróövezeti, a német, a brit, az olasz és a francia beszerzésimenedzser-indexeknek. A befektetők partvonalra vonultak, és a Brexittel kapcsolatos újabb fejleményekre várnak – tette hozzá.
Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője kommentárjában jelezte: csendes kereskedésre számítanak a kelet-európai tőzsdéken, miután Csehországban kétnapos munkaszünet kezdődött, és egyre kevesebb hír érkezik a nyári időszakban. A magyar piacra lényeges hír nem érkezett, az árfolyamokat az európai negatív korrekció határozhatja meg – írta.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Beszerzésimenedzser-indexek befolyásolhatják az európai tőzsdei árfolyamokat is kedden. Az Eurostat az euróövezet májusi kiskereskedelmi forgalmi adatait teszi közzé.
Csak Kína maradt talpon
Az amerikai piacok hétfőn ünnep miatt zárva tartottak. A keddi globális kereskedést az ázsiai piacok veszteséggel indították Kína kivételével. A sanghaji és sencseni tőzsdéken jegyzett legnagyobb vállalatok részvényeit követő CSI300 index 0,1 százalék nyereségben állt az európai kereskedés kezdete előtt két órával. Tokió ugyanekkor egy százalék veszteséget mutatott, Hongkong 0,8 százalékkal, Szöul 0,3 százalékkal, Tajvan 0,5 százalékkal állt mínuszban.
A kínai tőzsdei erősödés a szolgáltatóipari teljesítmény váratlan júniusi növekedésének volt köszönhető. A beszerzésimenedzser-index (BMI) 11 havi csúcsra, 52,7 pontra emelkedett az előző havi 51,2 pontról a várt 52,3 pont helyett.
A többi ázsiai piac keddi gyengülését a Brexit utáni korrekciós ralli kifulladásának tulajdonítják elemzők, amire az olajár 50 dollár alá esése szolgáltatott okot.
Innen indultak az indexek
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 60,56 pontos, 0,23 százalékos csökkenéssel, 26 268,11 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 4,2 milliárd forint volt.
Hétfőn az európai indexek estek, a frankfurti DAX index 0,69 százalékkal, 67 ponttal 9709 pontra csökkent, a londoni FTSE-100 0,84 százalékkal, 55 ponttal, 6522 pontra, a párizsi CAC-40 pedig 0,91 százalékkal, 39 ponttal, 4234 pontra.
Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,58 százalékkal, 16 ponttal, az európai FTSE Eurofirst 300 index 7 ponttal, 0,57 százalékkal gyengült.