Sötét mód ikon
2026 július 24
Az év végén többen utazunk

Az év végén többen utazunk

Az MTI-nek pénteken eljuttatott közlemény szerint egyre népszerűbbek a kisebb vendégházak és panziók a karácsonyi és szilveszteri időszakban, és jól megfigyelhető, hogy a klasszikus wellness pihenés mellett egyre markánsabb az igény a programturizmus iránt, vagyis folyamatosan nő az aktív kikapcsolódást kereső utazók száma.

Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezetője a közleményben kifejti: az egyes szállástípusoknál gyakorlatilag minden kategóriánál megfigyelhető, hogy 2011 decemberéhez képest nőtt a tartózkodási idő. „Azért is mehetünk több napra, mert egy éjszaka jellemzően 18-20 százalékkal kevesebbe kerül idén” – jegyezte meg.

Az év végén belföldön kikapcsolódni, pihenni vágyók szívesen látogatják a termálvízzel rendelkező településeket, a 10 legnépszerűbb üdülőhely több mint fele ebbe a kategóriába sorolható.

A közlemény szerint némi átrendeződés megfigyelhető az utóbbi egy évben: Hajdúszoboszló volt és maradt is az első helyen, Eger viszont a harmadikról a második helyre ugrott, miközben Budapest a második helyről eggyel hátrább, a harmadikra lépett.

Gyula az egy évvel ezelőtti nyolcadik helyről a negyedikre lépett, míg Hévíz a negyedikről csúszott az ötödik helyre. Zalakaros most a hatodik helyen áll, egy éve még ez a város volt az ötödik legnépszerűbb utazási célpont.

A Szallas.hu Magyarország piacvezető szálláskereső oldalaként havonta mintegy 1,5 millió látogatóval rendelkezik. A hírben szereplő adatok a 2011 és 2012 decemberére vonatkozó foglalási adatokon alapulnak.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.