2024 április 16

Az Európai Bizottság tanulmányozza a kormány válaszát

Szűcs Tamás kifejtette, a bizottságnál most tanulmányozzák a kormány válaszát, ezután döntenek arról, hogy „lesz-e és mikor” következő fordulója a tárgyalásoknak Magyarország és az EU, illetve a Nemzetközi Valutaalap (IMF) között.

A magyar kormány szerda reggel küldte el az Európai Bizottságnak és a Nemzetközi Valutaalapnak az alternatív javaslatait tartalmazó levelet, amelyben leírták, hogy a kabinet milyen lépéseket tenne az IMF/EU-megállapodás érdekében.

Varga Mihály főtárgyaló, tárca nélküli miniszter az M1 Az este című műsorában szerdán úgy fogalmazott: valószínűleg a Nemzetközi Valutaalap október eleji közgyűlését követően lesz majd lehetőség érdemben folytatni a pénzügyi mentőhálóról szóló tárgyalásokat.

Iryna Ivaschenko, a valutaalap budapesti irodavezetője szerdán elmondta, hogy megkapták a magyar kormány módosító javaslatait a tárgyalások folytatásához, további részleteket azonban nem közölt.

Varga Mihály az M1 Ma reggel című műsorában csütörtökön azt mondta: bízik benne, hogy kedvező válasz érkezik a magyar kormány levelére, és a tárgyalások megállapodáshoz vezetnek, de ehhez a valutaalapnak is engedni kell néhány kérdésben. A miniszter szerint van esély arra, hogy a levélben kifejtett intézkedések elegendőek a 2013-as költségvetésben tervezett hiánycél eléréséhez.

A tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter korábban elmondta, a levél az elmúlt két év gazdaságpolitikai gyakorlatához illeszkedő tárgyalási javaslatokat tartalmaz. Megjegyezte, hogy a tárgyalópartnerek a gazdaságpolitikai folyamatokat eltérően ítélik meg.