Sötét mód ikon
2026 június 08
Az EP 300 ezer eurót követel Le Pentől

Az EP 300 ezer eurót követel Le Pentől

Mi lesz, ha?

A francia EP-képviselő az uniós parlament szerint több év alatt ennyi pénzt fizetett ki az asszisztensének, aki azonban nem a képviselői irodában, hanem az FN-nek dolgozott. Catherine Griset 2010 és 2016 között volt a pártvezér munkatársa.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”103″]

Amennyiben Marine Le Pen nem téríti meg az összeget az EP december közepi levelének megfelelően, megvonhatják tőle fizetése felét és költségtérítéseit – tájékoztatott a France Info francia hírrádió.

Az FN elnökétől egy második levélben egy 40 ezer eurós összeg visszafizetését is kéri az EP, amelyet Thierry Legier-nek fizetett ki Le Pen, aki 2011-ben volt az asszisztense és a testőre.

Többen is érintettek

Az unió csaláselleni hivatala (OLAF) még augusztus elején jelezte az Európai Parlamentnek, hogy közel 340 ezer eurót kell visszakövetelni Marine Le Pentől. A testülethez 2015 márciusában fordult az EP, miután kiderült, hogy az FN mintegy húsz olyan embert is foglalkoztat, akik az EP-ben asszisztensként kapnak fizetést, munkavégzésük helye pedig az FN központja, és nem az EP.

Az ügyben a párizsi ügyészség december 15-én indított előzetes eljárást hivatali visszaélés, bűnszövetkezetben elkövetett csalás, hamisítás és eltitkolt munka gyanújával.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Nem fog fizetni Le Pen

Marine Le Pen a France Info francia hírrádiónak azt mondta, hogy nem fogja visszafizetni a követelt összegeket.

„Miért fizetnénk ebben az ügyben, amikor feljelentést tettünk hamisítás gyanújával az OLAF igazgatója, a vizsgálatok vezetője és a parlament főtitkára ellen?” – mondta Marcel Ceccaldi, Le Pen jogi képviselője, aki szerint az eljárással az intézmények „szándékosan ártani akarnak” az ügyfelének.

Marine Le Pen teljes egészében tagadja a vádakat, szerinte ugyanis „lehetetlen megkülönböztetni azt, hogy mi tartozik egy francia politikai személyiség melletti funkcióhoz és mi a parlamenti asszisztensi munkához”. „Minden olyan téma, amely érdekli a franciákat, megvitatásra kerül az Európai Parlamentben” – mondta a tavaszi francia elnökválasztás egyik nagy esélyese.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.