A hétezer láb mélyen fekvő Lucius mező kitermelését hat mélytengeri kút végzi majd el, melyek egy kikötött termelési felülettel csatlakoznak, amit külön erre a célra kialakított olaj- és gázvezetékek kötnek össze a parttal. A platform a tervek szerint napi 80 ezer hordónyi olaj és 450 millió köbláb gáz kitermelését teszi majd lehetővé. A kutak beindítását követően az Eni részesedése a kitermelésből várhatóan 7 ezer hordónyi olaj lesz naponta.
A Lucius mező 2009. novemberi felfedezését követő fejlesztési projekt 2011 végén indult el. Az Eni 8,5 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik az Anadarko által üzemeltetett terület kitermelésében, illetve 30 százalékos részesedéssel bír a közeli Hadrian South gázmezőben, melyet az ExxonMobil működtet. A várható 300 millió köbláb gáz/nap kitermelése 2015 elején indulhat el.
A nagy Hadria terület, mely magában foglalja a Lucius és Hadrian South mezőket, az Eni jövőbeni kitermelési tevékenységének egyik központi eleme lehet, mely az elvárások szerint naponta akár 20 ezer hordónyi nyersanyag hozammal is bírhat.
Az Egyesült Államok területén az Eni a Mexikói-öbölben 200, Texas szárazföldi területein pedig 530 (palagáz és palaolaj) lízinggel rendelkezik. Mindezeken felül a vállalat további 100 lízinggel bír Alaska North Slope régiójában, melyek magukban foglalják a Nikaitchuq olajmező 100 százalékát és az Oooguruk mező 30 százalékát.
Az Eni jelenlegi kitermelési rátája az Egyesült Államokban mintegy 100 ezer hordó olaj/nap, melynek 75 százaléka olyan területekről származik, melyeknek az olasz vállalat az üzemeltetője.