Sötét mód ikon
2026 július 25
Az elemzőknél rosszabb adatokat vár az idei évre a SAP

Az elemzőknél rosszabb adatokat vár az idei évre a SAP

Az igazított működési nyereség várhatóan 5,85 és 5,95 milliárd euró közé fog emelkedni 2013-ban, az elemzők azonban 6,11 milliárd eurót valószínűsítenek. A szoftverekkel és az ezekkel kapcsolatos szolgáltatásokból befolyó összeg valószínűleg 11-13%-os növekedést fog mutatni, a piac azonban ennél nagyobb,14%-os növekedést becsül.

Bár ezen adatok egyike sem éri el az elemzők által várt szintet, sok aggodalmat sikerült eloszlatni vele, mely szerint a SAP növekedési üteme jelentősen veszít eddigi lendületéből. Jim Hageman Snabe, a vállalat társ vezérigazgatója elmondta, a mobil és web alapú szoftverek, valamint a Hana adattározó szolgáltatatás is felveszi a versenyt a rivális Oracle megoldásaival, és arra sarkallja a cégeket, hogy még az egyre mélyülő válság ellenére is érdemes többet költeni a hasonló programokra.

A SAP várakozásai szerint a szoftverekből és felhő alapú szolgáltatásból befolyó összeg 14-20%-os emelkedést fog mutatni idén, tavaly ez az összeg elérte az 5 milliárd eurót.

A legnagyobb üzleti szoftvereket gyártó cég még a múlt héten tette közzé a negyedik negyedévre vonatkozó előzetes becsléseit, ezeken most nem korrigáltak. Az időszakban így 10%-os profitemelkedést tapasztaltak, azaz 1,96 milliárd eurós nyereségre tettek szert, mely szintén elmarad a 2 milliárd eurós elemzői becslésektől, míg az árbevétel 12%-kal 5,02 milliárd euróra emelkedett, a piaci konszenzus 5,17 milliárd euró volt.

Az SAP részvényárfolyama jelenleg 2,6%-os pluszban van.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.