Tisztáztak pár fontos kérdést
A találkozót Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter kezdeményezte a hét elején. A pénteki közös sajtóértekezleten Marzenna Guz-Vetter, az EB varsói képviseletének vezetője elmondta: a „jó, tárgyilagos beszélgetésen” sok homályos dolgot tisztáztak, és ismertették a Lengyelországban nemrég elfogadott, az alkotmánybíróság és a közmédia működését szabályozó törvénymódosításokkal kapcsolatos álláspontjaikat.
„A jogállamiság, a média pluralizmusának tiszteletben tartása az Európai Unió alapvető értéke” – hangsúlyozta Guz-Vetter, hozzátéve, hogy az EB-nek kötelessége figyelemmel kísérni ezt az ügyet.
Kiemelte azt is, hogy a bizottság a Lengyelországgal fenntartott jó kapcsolatokban érdekelt. Utalt Jean-Claude Juncker csütörtöki amszterdami sajtóértekezletére is, melyen az EB elnöke hangsúlyozta: Lengyelország az EU teljes jogú tagja, fontos, hogy az EB és a lengyel kormány között „baráti és jó kapcsolatok” álljanak fenn.
Egy lépés előre
Konrad Szymanski európai ügyekért felelős lengyel miniszter elmondta: Lengyelország számára prioritás a média pluralizmusának és a jogállamiságnak a tiszteletben tartása, ezért a megbeszélésen „viszonylag könnyen tisztázták álláspontjaikat”. Hozzátette: a lengyel diplomácia fontosnak tartja, hogy sem az EB-t, sem más uniós intézményt ne tekintsenek a Lengyelországban zajló politikai viták résztvevőjének.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
„Arról van szó, hogy az EB továbbra is pártatlanságára hivatkozhasson, azon intézményi szerepére, mely a szabályokat védi, és az összes államot egyformán kezeli” – fejtette ki. „Úgy gondolom, egy lépést tettünk abban az irányban, hogy ezt az állapotot elérjük” – szögezte le Szymanski.
Megkerülték a hivatalos csatornákat
A tárcavezető ezzel megerősítette Waszczykowski kedden megfogalmazott álláspontját. A lengyel külügyminiszter azt kifogásolta, hogy egyes uniós tisztségviselők a lengyelországi helyzettel kapcsolatos sajtónyilatkozataikkal megkerülték a lengyel kormány és az uniós szervek közötti hivatalos kommunikációs csatornákat.
Az EB a biztosok következő tanácskozásán, január 13-án tart vitát a jogállamiság általános lengyelországi helyzetéről.