Sötét mód ikon
2026 július 24
Az állami tulajdonú földek az NFA kezébe vándorolhatnak

Az állami tulajdonú földek az NFA kezébe vándorolhatnak

A parlament honlapján elérhető törvényjavaslat indoklása szerint a javaslat célja, hogy az állami földek hasznosítása egységes tulajdonosi joggyakorlás keretében, egységes hasznosítási elvek mentén történjen.

Az indoklás szerint az NFA a védett természeti és NATURA 2000-es területek haszonbérbe adása során minden esetben érvényesíti a természetvédelmi szakmai előírásokat, amelyeket a nemzeti parki igazgatóságok adnak meg számára, így a kizárólagos a nemzeti parki igazgatósági vagyonkezelés fenntartása nem indokolt – szerepel az indoklásban.

A törvényjavaslat indoklása szerint egyebek mellett szükséges, hogy a földforgalom során ne az árverési becsérték, hanem az NFA által a saját értékbecslője által megállapított vagy a rendelkezésére álló adatbázis szerinti érték legyen az irányadó, amelyet az államnak fizetnie kell.

Az árverések során a törvényjavaslat indoklása szerint jelenleg tömeges visszaélésszerű joggyakorlás történik, a megállapított becsértékek mintegy 85-90 százaléka túlzó, gyakran annyira, hogy még a becsérték 50 százaléka is magasabb a reális ingatlanforgalmi értéknél. Az állami vagyon és a költségvetési források védelme érdekében kiemelten fontos, hogy az NFA által megállapított becsérték legyen az irányadó és az elfogadandó minden olyan esetben, ahol túlzó mértékű becsértéket állapítanak meg – olvasható az indoklásban.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.