Új modellre van szükség
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteki tájékoztatása szerint Varga Mihály arról beszélt, hogy a digitalizáció korszakában átalakul a gazdaság, már nem az alacsony költségű munkaerő, hanem a termelékenység és hatékonyság a versenyképesség egyik legfontosabb tényezője.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”103″]
Magyarországnak is át kell állnia egy új növekedési modellre, ennek érdekében dolgozta ki a nemzetgazdasági tárca a digitalizációt elősegítő programját – hangsúlyozta a miniszter.
Így képzelik el a támogatást
Varga Mihály a támogató intézkedések között említette a beszállító-fejlesztési programot, amelynek köszönhetően a kkv-k nagyobb arányban vehetnek részt a multinacionális cégek magasabb hozzáadott értékű termékeinek fejlesztésében és gyártásában.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
A hazai kkv-k digitalizációját segíti a nemrég indított „mintagyár” program, ahol a cégek valós ipari környezetben ismerhetik meg, mit jelent egy vállalat életében az ipar 4.0. – ismertette Varga Mihály a közlemény szerint. Hozzátette, hogy a tavaly megalapított Ipar 4.0 Nemzeti Technológiai Platform intézményi és szakértői hálózata szintén meghatározó szereppel bír a hazai vállalati szektor felkészítésében.
Ők vettek még részt az eseményen
A találkozón a kkv- érdekképviseletek, a kamarák, a vállalkozói szakmai szervezetek, valamint a közigazgatás vezetőinek részvételével a Vállalkozz Digitálisan Programról, a Digitális Jólét Programról, illetve a digitalizáció munkaerőpiacra és a vállalkozásokra gyakorolt hatásairól is tanácskoztak – áll a szaktárca közleményében.