Sötét mód ikon
2026 július 24
Az állam és az unió segített az iparterület fejlesztésében

Az állam és az unió segített az iparterület fejlesztésében

Szabó Tünde, a cég gazdasági referense elmondta: a kecskeméti vállalkozás az Új Széchenyi Terv keretében a tulajdonában levő, ipari besorolású ingatlanjait fejlesztette annak érdekében, hogy azokat piacképessé tegye.

A Delta Iparterület a növekvő kecskeméti igények kielégítését segíti, a fejlesztési terület zöldmezős övezet, 82 976 négyzetméter. Itt termelő infrastruktúra- és alapinfrastruktúra, valamint szolgáltatásfejlesztést valósított meg a kft.

Az előzetes piaci felmérések szerint a beruházást követő harmadik év végére 7 vállalkozás települ ide, a vállalkozások által foglalkoztatott létszám eléri a 17 főt.

Az M0-s és a Liszt Ferenc reptér építésében is részt vettek

útépítés_építőipar_123rfA kft. fő tevékenysége az egyéb speciális szaképítés, ezen belül elsősorban ipari létesítmények, termelő üzemek, gyártócsarnokok építése, átalakítása és felújítása, ipari padlók kivitelezése.

A cég 2012-ben 4,9 milliárd forint árbevételt ért el, amit 2013-ban 6,9 milliárd forintra növelt, adózott eredménye 325 millió forintról 678 millió forintra emelkedett.

A 2013-as árbevételt alapvetően meghatározta az, hogy a Kecskeméten zöldmezős beruházással új gyárat és kutatóközpontot épített Knorr-Bremse a kft.-t választotta a közel 4 milliárd forintos fejlesztés generálkivitelezőjének. A cég részt vett az M0-ás körgyűrű valamint a Liszt Ferenc Repülőtér építésében is.

A cég tulajdonosa Versegi János kecskeméti vállalkozó, aki 1985-ben alapította a társaságot. Ma közel 90 a társaság állandó dolgozóinak a létszáma. Az alkalmazottak 65 százaléka fizikai, 35 százaléka irodai és mérnöki beosztásban dolgozik.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.