Sötét mód ikon
2026 július 24
Az Airbnb lesz az új sláger?

Az Airbnb lesz az új sláger?

A 2008-ban létrehozott közösségi szálláshely-szolgáltató lényege, hogy a lakásukat kínáló személyeket összehozza a turistákkal, akik a szállodáknál olcsóbb és otthonosabb ellátásra vágynak.

Az Airbnb-n kínált szálláshelyeknek csaknem a fele – nagyjából 3500 – budapesti, a vidéki helyszínek közül a legnépszerűbb a Balaton térsége. De már olyan falvakból is tettek fel ajánlatot, amelyek létezéséről sok magyar sem feltétlenül tud, a kevésbé ismert helységek tekintetben az Airbnb komoly marketingeszközzé is válhat – nyilatkozott a lapnak Karakasné Morvay Klára, a BGF Kereskedelmi, Vendéglátó-ipari és Idegenforgalmi Karának adjunktusa.

Az adjunktus szerint az internetes felületnek köszönhetően olyan helyszínek is bekerülhetnek a turizmus vérkeringésébe, mint például a Mátra vagy az Őrség. Az árak tekintetében azonban nagy a szórás. Lehet találni napi 300 ezer forintért kivehető palotát is Budapesten, ugyanakkor az Airbnb-n keresztül foglalt szállások 30 százalékkal olcsóbbak, mint a hasonló kategóriájú hagyományos szálláshelyek.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.