Így kerülhetnek fel a listára
Az adóhatóság negyedévenként kötelezően nyilvánosságra hozza azoknak a cégeknek és magánszemélyeknek a nevét, amelyeknek, illetve akiknek adóhiánya 180 napja folyamatosan meghaladja a 100 millió, magánszemélyek esetében pedig a 10 millió forintot.
A NAV honlapjára azok kerülnek fel, akik az ellenőrzés során megállapított nettó adókülönbözet és az adott adónem eredeti esedékességétől folyamatosan fennálló különbözetet határidőre nem fizették meg.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”103″]
Ezek az adózók az előző negyedévben jogerőre emelkedett határozat alapján a következő közzétételig fennmaradnak az adóhivatal honlapján. Ha továbbra is fennállnak a közzététel alapjául szolgáló törvényi feltételek, az érintett neve az új negyedévben ismételten felkerül az adóhiányos listára.
A közzétételi listára vett cégeket az adóhatóság kockázatosnak minősíti. Ez a minősítés csak egy év múlva szűnhet meg abban az esetben, ha a kockázatos adózó az adóhiányt és az ahhoz kapcsolódó bírságot és pótlékot megfizette.
200 százalékos bírság
A feketelista.hu összesítése szerint az elmúlt évben 627 cégnév szerepelt a nagy adóhiánnyal „sáros” cégek listáján, 24 százalékkal több, mint 2015-ben (507). E kimutatás arról is tudósít, hogy a magunk mögött hagyott öt esztendő alatt összesen 2837 gazdálkodó szervezetnél tártak fel az adóellenőrök 100 millió forintnál nagyobb adóhiányt.
Mindez csak a jéghegy csúcsa, hiszen ha az ellenőrzések és a cégek számát összevetjük, jó esetben is legfeljebb tíz évenként jutnak el az adóellenőrök egy-egy vállalkozáshoz.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Jelentős összeggel tartoznak
A száz legeladósodottabb társaságról készített statisztika összesen 79,6 milliárd forint adóhiányt mutatott ki, amire – a különböző jogkövetkezmények miatt – 90,9 milliárd forint bírság és késedelmi pótlék rakódott rá. A megállapított adóhiányt ugyanis 50 százalék bírság sújtja, ami akár 200 százalék is lehet, olyan esetben, amikor a feltárt adóhiány a bevétel eltitkolásával vagy a bizonylatok meghamisításával függ össze.
Ezenfelül az adókülönbözetre – késedelmi pótlék címén – minden naptári nap után a jegybanki alapkamat kétszerese is rárakódik. Ezzel magyarázható, hogy egyes cégek esetében a jogkövetkezmények (bírság és késedelmi pótlék) nagysága már meghaladja az adóhiány összegét.
Az ország legnagyobb adósa
A feketelista.hu kimutatásában szereplő száz vállalkozás közül 38-nál a különböző szankciós kötelezettségek már „túlnőttek” az adótartozáson. Budapesten, a Práter utca egyik lakásában bejegyzett Word Exchange S.A.L. Magyarországi Fióktelepe több mint 3,9 milliárd forint adóhiányt és már csaknem 8,5 milliárd forint jogkövetkezményt gyűjtött össze.
Ez a cég egyébként a több mint 12 milliárdos fizetési kötelezettségével az ország legnagyobb adósa. Őt követi a kecskeméti Topdynamic Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 3,4 milliárdos adóhiánnyal és a hozzájövő 1,8 milliárd forint jogkövetkezményi elmarasztalással. A dobogó harmadik fokát a fővárosi Data Blade Hungary Kft. foglalja el, 2,99 milliárd forint adókülönbözettel és 3,17 milliárd forintra rúgó jogkövetkezményekkel.
Kecskemét a kivétel
A listán levő cégneveket olvasva feltűnő, hogy a 2015. évi kétharmadról 2016-ban 80 százalékra nőtt a budapesti székhellyel bejegyzettek aránya. Másrészt meglepő, hogy több, kis településen regisztrált cég is bekerült a nagy adósok közé. Például a 1600 lakosú Újlengyelből három társaság is.
A Danubius Holding Kft. 813,5 millió forint adóhiányára már megközelítően 1,8 milliárd forint jogkövetkezményekből eredő büntetést is felhalmozott. Az RB Group Kft.-t a csaknem 722 millió forint adóhiány mellett 1,53 milliárd forint jogkövetkezményi elmarasztalás is szorítja. Alig marad el tőlük a Multifood Hungary Kft.; a bírságokkal együtt 1,6 milliárd forint befizetését várja tőle az adóhivatal.
Nagyvárosainkból mindössze négy cég nevével találkozhatunk a százas listán. A miskolci Zádor Fém Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-vel (2,52 milliárd forinttal tartozik az adóhivatalnak), és három kecskeméti társasággal; a már fentebb bemutatott Topdynamic Kft. mellett a Nyári Joker Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-vel és a Graincom Kereskedelmi Kft.-vel. Előbbinél 1,73 milliárd, utóbbinál 884 millió forint fizetési kötelezettség áll fenn.
„Milliárdos” betéti társaságok
A nagyadósok listáját vezető száz cég közül 93 korlátolt felelősségű cégformációban működik, rajtuk kívül kettő részvénytársaság: a budapesti Arsi-Armcoorp Zrt. (1,53 milliárd forint adóhátralékkal), és a BL-IMMO Ingatlanforgalmazó Zrt. (adóhátraléka 728 millió forint).
Külön kérdés lehet: hogyan „gyűjtött” össze több mint 1 milliárd forint adóhiányt és hozzá 560 millió forint jogkövetkezményekből fakadó adókötelezettséget a budaörsi Neblon Informatikai Fejlesztő és Szolgáltató Betéti Társaság, és hogyan „hozott össze” 1,45 milliárd forint adóhiányt és jogkövetkezményét a másik kisvállalkozás, a budapesti Cristal Ball Bt.
Ezek az elriasztó példák csak a legnagyobb összegű adóhiányt felhalmozott cégekről szólnak, ám adatbázisunk bármelyik más vállalkozásról is pontos képet tud szolgáltatni – tájékoztat Iklódi András, a feketelista.hu főszerkesztője.
