2024 június 17

Hát ilyen is van – tanulmányautót mutatott be a BMW

A Las Vegasban az év elején rendezett szórakoztató elektronikai kiállítás után Magyarországon, Debrecenben mutatja be új tanulmányautóját a BMW Group.

A BMW i Vision Dee-t három napon át tekinthetik meg az érdeklődők a Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ előterében. Ezt jelentették be a helyszínen sajtótájékoztatón. Papp László  Debrecen polgármestere azt mondta, a BMW tradíciókra építve valami egészen újat hoz létre az autózásban, ahogy Debrecen is a tradíciókra alapozva áll teljesen új fejlődési pályára.

Új korszak kezdődött

A polgármester szerint azzal, hogy a BMW a debreceni autógyár megépítése mellett döntött, új korszak kezdődött. A világ egyik leginnovatívabb járműipari vállalatának a neve immár Debrecennel fonódik össze.

Papp László kiemelte: a BMW jelenléte perspektívát ad a régióban élő fiataloknak. A legújabb fejlesztésű, a debreceni gyár szalagjairól 2025-ben leguruló Neue Klasse modellekben „a debreceni fiatalok keze munkája is benne lesz”. Jenei Réka, a BMW Group Gyár Debrecen kommunikációs igazgatója emlékeztetett: a nyáron a debreceni Campus Fesztiválon mutatták először a BMW i Vision Circular, teljes egészében újrahasznosított anyagokból épült, és teljesen újrahasznosítható modellautót. Hozzátette: 2025-ben gördül le a gyártósorról a világon először Debrecenben a Neue Klasse, amely egy teljesen új elektromos platform lesz.

Vision Dee tanulmányautó

A BMW i Vision Dee tanulmányautóról elmondta: nevét a digital emotional experience kezdőbetűiből kapta, amely arra utal, hogy létrejön a valaha volt legszorosabb kapcsolat ember és autó között. Ez egy futurisztikus, középkategóriás limuzin, amelyet új, végletekig leegyszerűsített formanyelv mentén álmodtak meg a tervezők. A jövő digitális funkciói messze túlmutatnak a ma ismert hangvezérlésen és vezetést támogató rendszereken. A BMW Head-Up kijelző eközben a szélvédő teljes területére kiterjed. Idő előtt hozva el a jelenbe a következő járműnemzedék egyik újítását. 2025-től ez az innováció a Neue Klasse modellgeneráció tagjaiban elérhetővé válik.

A BMW Group eközben a színváltó karosszéria forradalmi technológiáját is továbbfejlesztette: az egy évvel ezelőtt, ugyancsak Las Vegasban leleplezett E Ink technológia fekete-fehér árnyalatai után idén a BMW i Vision Dee tanulmányautó karosszériája már akár 32 szín megelevenítésére is képes – ismertették a tájékoztatón. Vizi Katalin, a Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ vezetője jelezte: a háromnapos bemutatón az innováció és a kreativitás jegyében találkozhatnak az érdeklődők a technikával és a művészetekkel a Modemben – ismertette a távirati iroda.