2024 június 20

Berágott a Toyota, felfüggesztheti a szponzori pénzeket

A Toyota a közelgő párizsi olimpiai játékok után fel akarja mondani a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal kötött szponzorációs szerződését.

A Kyodo japán hírügynökség közölte, „az ügyhöz közel álló forrásokra” hivatkozva, a Toyota elégedetlen azzal, ahogy a NOB szponzori pénzeket felhasznált. A hírügynökség idézi a forrásokat, akik szerint a pénzt „nem használták fel hatékonyan a sportolók támogatására és a sport népszerűsítésére”.

Négy olimpiára vonatkozott

A 2015-ben aláírt megállapodás négy olimpiára vonatkozott , a 2018-as dél-koreai pjongcshangi téli játékoktól kezdve, és a NOB eddigi legnagyobb szponzori szerződésének tartják, 835 millió dollár értékben.„Nincs még egy olyan sport, amely minden országban annyi embert érdekelne, mint az olimpiai játékok.”

A NOB az AP megkeresésére nem kommentálta a híreket. „A 2024-es párizsi olimpiai játékokig megállapodásunk van a Toyotával” – mondta az olimpiai szervezet szóvivője. „Továbbra is szorosan együttműködünk a Párizsra való felkészülésben, és alig várjuk, hogy megvalósíthassuk ezeket a terveket.”

A NOB bevételeinek nagy részét közvetítési jogok eladásából (61 százalék) és szponzorálásból (30 százalék) szerzi. A Tokiói Játékokkal zárult utolsó négyéves ciklusban a NOB bevétele 7,6 milliárd dollár volt. A NOB 15 úgynevezett TOP-szponzora több mint kétmilliárd dollárt fizetett ebben az időszakban. Ez a szám a következő ciklusban várhatóan eléri a 3 milliárd dollárt.

Legvonzóbb sportesemény

„Nincs még egy olyan sportesemény, amely minden országban annyi embert érdekelne, mint az olimpia” – mondta Rick Burton, aki a Syracuse Egyetemen sportmarketinget tanára az Associated Pressnek. Szerinte, ha a Toyota kiszáll, a NOB valószínűleg talál másik járműmárkát szponzornak.

A tokiói játékok csak 2021-ben kerültek megrendezésre a koronajárvány miatt. A helyi szponzorációval és szerződéskötéssel kapcsolatos korrupciós botrányok árnyékolták be őket. Hivatalos adatok szerint Japán 13 milliárd dollárt költött a tokiói olimpiára, ennek legalább a fele közpénz volt. Egy kormányzati ellenőrzés megállapította, hogy a tényleges költség kétszer akkora. A NOB hozzájárulása körülbelül 1,8 milliárd dollár volt.

A Toyota visszavonta olimpiai reklámját. A cég azt mondta, hogy reagál az országban az olimpia rendezése ellen kialakult erős közvéleményre, valamint a NOB arra irányuló törekvésére, hogy megtartsák azokat. mike/AP