2024 február 28

Alaposan ráhajtott a japán Suzuki

A japán Suzuki Motor Corporation (SMC) nyeresége 8 százalékkal nőtt éves szinten. A márciusban végén záruló pénzügyi éve első kilenc hónapjában.

A cég azt közölte, hogy a kilenc havi profitja 8 százalékkal, 198,1 milliárd jenre (1,34 milliárd dollárra) nőtt. Az egy évvel korábbi 183,4 milliárd jenről, az egy részvényre jutó nyereség pedig 377,38 jenről 409,3 jenre emelkedett. Az elemzők által inkább figyelemmel követett működési eredmény mintegy 30 százalékkal, 346,6 milliárd jenre emelkedett. Éves szinten az értékesítési árbevétel 12,7 százalékkal, 3850 milliárd jenre emelkedett. A japán cég továbbra is arra számít, hogy a március végével záródó pénzügyi évben a nyeresége 8,5 százalékkal, 240 milliárd jenre emelkedik, részvényarányosan 496,27 jen lesz, a bevétele pedig 12 százalékkal 5200 milliárd jenre bővül – közölte a távirati iroda.