Nincs gond a kezdésnél
A londoni FTSE-100 index 0,63 százalék, a frankfurti DAX-30 0,52 százalék, a párizsi CAC-40 index pedig 0,59 százalék pluszban állt a kereskedés első perceiben.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 30 365,21 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott.
Az európai tőzsdenyitáskor az euró 1,0929 dolláron állt a hajnali 1,0931 dollár után.
Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 50 cent (1,08 százalék) emelkedéssel 46,86 dolláron állt.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”99″]
Egész nap emelkedünk
Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint nem csak a magyar, hanem az európai piacokon is emelkedés várható. Vélhetően minden magyar blue chip emelkedni fog – tette hozzá. A Richter árfolyamára pozitív hatást gyakorol a gyógyszerszektor erősödése, ami az elemző szerint Trump elnökségének köszönhető.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Bekezdhet a Telekom
A Magyar Telekom szerdán délután közölte harmadik negyedéves gyorsjelentését, ami a vártnál jobb eredményt mutatott, ezért az elemző úgy véli, hogy az erős jelentés húzhatja a részvény árfolyamát. Az OTP és a Mol árfolyammozgását pedig a nemzetközi hangulat segítheti – mondta.
Rövid Szabolcs szerint a csütörtöki kereskedési napon nem várhatóak piaci mozgást befolyásoló makro adatok, a kereskedés irányát a nemzetközi hangulat alakulása befolyásolja.
Nem ezt mondták korábban
Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője kommentárjában kifejtette: a hirtelen „pálfordulás” a részvénypiacokon, amely Donald Trump választási győzelme után következett be, további csúcsokra vezetheti a BUX indexet.
Hozzátette: a kedvező európai tőkepiaci hangulatban vélhetően pozitívan nyit a Magyar Telekom, ugyanis a cég a vártnál jobban sikerült gyorsjelentésében megemelte bevétel és EBITDA (kamatok, adófizetés és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) várakozását is.
Jó hangulatban zárt Amerika
Elemzők szerint a kezdeti trendet elsősorban az határozza meg, hogy pluszban zárt szerdán a Wall Streetés csütörtökön jelentősen erősödtek az ázsiai tőzsdemutatók. Ehhez egyebek között az járult hozzá, hogy erősödni kezdett a dollár, továbbá emelkedtek a nyersanyagárak a megválasztott amerikai elnöknek arra a tervére, hogy növeli az infrastruktúra beruházásokat. Erősítette a befektetők részvényvásárlási kedvét az is, hogy az elnökválasztások előtti 80 százalékról 30 százalékra zuhant annak a valószínűsége, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatot emel decemberben.
Így teljesítettek Ázsiában
Régóta nem tapasztalt nagy pluszban zártak a vezető ázsiai tőzsdék csütörtökön, és a még nyitvatartó néhány piacon is erősödést jeleztek az irányadó indexek. Szakértők szerint ezt részben a dollár visszaerősödése okozta a szerdai gyengülés után, de komoly lélektani hatása volt annak is, hogy pluszban zártak az amerikai tőzsdemutatók szerdán.
Csütörtökön Tokióban a Nikkei-225 index 6,72 százalék emelkedéssel 17 344,42 ponton fejezte be a napot. A már szintén bezárt tőzsdék közül az ausztrál 3,34 százalékkal, a szöuli 2,26 százalékkal, a tajvani börze irányadó indexe pedig 2,34 százalékkal erősödött. A tokiói zárás után még nyitva tartó hongkongi tőzsde 2,20 százalék, a sanghaji börze irányadó mutatója 1,37 százalék pluszban állt.
Gyönyörű napot zártunk
A kezdeti nagy veszteségekből másfél százalék körüli nyereségbe emelkedtek az árfolyamok szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 16,76 pontos, 0,06 százalékos emelkedéssel, 30 365,21 ponton zárt szerdán, ami az eddig mért legmagasabb értéke.