Sötét mód ikon
2026 június 08
Áll a bál Quantis és a CIG között

Áll a bál Quantis és a CIG között

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. hétfőn a Budapesti Értéktőzsde honlapján tette közzé, hogy azonnali hatállyal felmondta a Quantis Consulting Zrt.–vel (korábban: Brokernet Zrt.) fennálló biztosításközvetítésre irányuló megbízási szerződést, továbbá a Quantis Holding Zrt.-vel (korábban: Brokernet Investment Holding Zrt.) kötött együttműködési megállapodást. A lépést azzal indokolták, hogy a társaság elsődleges feladatának tekinti ügyfelei igényeinek messzemenő kiszolgálását, részvényesei számára pedig fundamentális értéknövekedést kíván biztosítani.

Ennek jegyében minőségi portfólió építésére törekszik, amely ezeknek az elvárásoknak megfelel. „A társaság úgy ítélte meg, hogy e célok megvalósulása a Quantis által végzett ügyfél-kapcsolattartási és állományápolási tevékenység mellett nem garantálható” – írta a CIG. A Quantis a közleményében leszögezi: közvetítő partnerei kiterjedt hálózati háttértudásra, személyes felkészültségre, és innovatív elektronikus háttértámogatásra épülő, magas minőségű, komplex pénzügyi, biztosítási közvetítői szolgáltatást nyújt ügyfeleinek.

A Quantis Holding igazgatósága emlékeztet: a CIG Pannónia Életbiztosító elindulásában, illetve jelenlegi ügyfélállományának kialakításában és fenntartásában ugyancsak jelentős szerep jutott a Quantis Holding, a Quantis Consulting Zrt., illetve jogelődjeik minőségi közvetítési, termékfejlesztési, ügyfél-kapcsolattartási és állományápolási tevékenységének.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.