Sötét mód ikon
2026 július 23
Alkotmánytörvényben korlátoznák a túlzott eladósodást

Alkotmánytörvényben korlátoznák a túlzott eladósodást

A költségvetési felelősségről szóló alkotmánytörvény javaslatát hétfőn fogadta el a cseh kormány – közölte Martin Ayer kormányszóvivő.

Az ellenzék is támogatja a javaslatot

A jogszabály szerint a jövőben nemzeti költségvetési tanácsot hoznak létre és szabályok fogják korlátozni a régiók (megyék) és a települések eladósodását is. A törvény elfogadását az Európai Unió is követeli a tagállamoktól. A jogszabályt még a parlamentnek is jóvá kell hagynia mégpedig háromötödös többséggel, és Milos Zeman államfőnek aláírnia.

Az alkotmánytörvény a cseh szabályozás szerint azt jelenti, hogy annak elfogadását a kormányoldalnak az ellenzékkel is egyeztetnie kell. Az ellenzéki TOP 09 és a Polgári Demokratikus Párt (ODS) már jelezte, hogy készek támogatni a törvényt. A pénzügyminisztérium hétfői közlése szerint tavaly a cseh államadósság a GDP 43,2 százalékát tette ki.

55 százalékos küszöb

A cseh jobboldali pártok – TOP 09 és az ODS – korábban azt javasolták, hogy a kormányzatnak már akkor lépnie kelljen, ha az ország eladósodása eléri a GDP 40, illetve ötven százalékát. Ebből lett végül a kompromisszumos 55 százalék. A baloldal eredetileg 60 százalékos küszöböt akart.

A törvényjavaslat szerint amennyiben az ország eladósodása eléri a GDP 55 százalékát, a kormánynak új költségvetési javaslatot kell a parlament elé terjesztenie, amelynek nem szabad hiányt tartalmaznia. Ugyanakkor javaslatot kell előterjeszteni a politikusok fizetésének csökkentéséről is.

A régiók és a települések eladósodásának küszöbe a helyi önkormányzat utolsó négy évi átlagos évi bevételének a 60 százaléka. A pénzügyminisztérium javaslata szerint az új alkotmánytörvény 2016 január elsején lépne életbe.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.