Magas a részvételi arány – a 15 órás adatok szerint a választásra jogosultak több mint 53 százaléka szavazott -, emiatt nem csak az átjelentkezőket fogadó szavazókörökben van sorban állás.
Vigyünk magunkkal egy adag türelmet is
Pálffy Ilona elmondta: a XI. kerületben – ahol több mint 10 700 átjelentkező szavazó van – közel egy kilométeres a sor, annak ellenére, hogy a 38 tagú szavazatszámláló bizottság – a névjegyzék szétbontása után – három teremben végzi a szavaztatást. Hozzátette: az átjelentkezők 46 százaléka már leszavazott a XI. kerületben.
Ha szeretnéd megismerni, hogyan kereskednek a profik az online tőzsdén, a Tőzsde napon konkrét tippeket kaphatsz tőlünk, amelyeket azonnal beépíthetsz a kereskedésedbe. A részvétel ingyenes, viszont regisztrációhoz kötött! (x)
Megjegyezte: a választási irodák megpróbálják kezelni a helyzetet, például plusz asztalokkal, de a választópolgárok türelmét kérte.
Elmondta: aki este 7 órakor sorban áll, az leadhatja szavazatát. Mint mondta, 7 órakor – a szavazókörök zárásakor – a választási iroda egy munkatársa beáll a sor végére, és utánuk már senki nem állhat be a sorba, de a már sorban állók leadhatják voksaikat.
Szólt arról is, hogy addig nem kezdik el a szavazókörökből érkező eredményadatok közlését, amíg valamennyi szavazókör be nem zár, az utolsó választópolgár is le nem adta a voksát.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
86 ezer átjelentkező a fővárosban
Több mint 86 ezren szavaznának a fővárosban átjelentkezéssel – derül ki a Nemzeti Választási Iroda internetes tájékoztató oldalának adataiból.
A www.valasztas.hu adatai szerint a fővárosba 86 756-an kértek átjelentkezést. A XI. kerületbe kértek legtöbben, a második legtöbben, 8199-en pedig a XIV. kerületbe. A XIII. kerületbe 7 865, a IX. kerületbe 6 399, a III. kerületbe 5029 választópolgár jelentkezett át. A legkevesebb átjelentkezőt, 521-et a XVII. kerületbe várják.
Országszerte 200 041 választópolgár kérte átjelentkezését, a megyeszékhelyek közül a legtöbben (4964) Szegedre kérték az átjelentkezésüket, de sokan szavaznának átjelentkezéssel Győrben (4102), Debrecenben (4059), Pécsen (3539), Székesfehérváron (2198), Kecskeméten (2092) és Miskolcon (2054) is. A legkevesebb átjelentkezőt, 312-t a megyeszékhelyek közül Salgótarjánba várják.
Visszalépések és levélszavazatok
Az NVI elnöke kitért arra is, hogy szombat 11 óráig léphettek vissza a jelöltek, utána a választási iroda munkatársainak kellett kihúzniuk a visszalépett jelölteket.
Mivel 8 millió szavazólapon kellett jelölteket lehúzni, ezért előfordulhatott, hogy néhány esetben tévedtek, ezért arra kérte a választókat, ellenőrizzék a szavazólapokat, hogy a megfelelő jelöltek vannak-e kihúzva.
Pálffy Ilona szólt arról is, hogy 120 ezer levélszavazat érkezett már vissza az NVI-hez, a külképviseleteken ma még le lehet adni a levélszavazatokat. Arra a felvetésre, hogy többen nem kapták meg a szavazási levélcsomagjukat, azt mondta, a jogorvoslati határidők miatt csak március 17-én emelkedett jogerőre az országos lista, így csak akkor tudták a szavazólapokat kinyomtatni és postázni.
Felhívta a figyelmet arra, hogy már négy évvel ezelőtt is javasolta, hogy öt nappal hosszabbítsák meg a kampányt és ne a szavazás előtti 32. nap, hanem a szavazást megelőző 37. nap legyen az országos listabejelentés utolsó időpontja. Erre a törvénymódosításra azonban nem került sor – jegyezte meg.