A nagy meleg nem csupán a kukorica földeket, hanem a zöldség, gyümölcs kulturákat is alaposan károsította.
Az egyik szemük sír, a másik meg nevet
– Ez teljesen így van – mondja N. István, aki Püspökladány térségében több mint negyven hektáron gazdálkodik. – Az egyik szemünk sír, a másik meg nevet. Az árpát és a búzát sikerült időben levágnunk, az igazság azonban az, hogy az elmúlt hetekben érkezett eső elkésett. A aszály nagyon megviselte a kukoricásainkat, pedig minden nagyon jól indult. Ez nekünk többszörösen is gond. Állatokat is tartunk, s ehhez a takarmány egy részét most már rendszeresen magunk teremtjük elő. Ezzel gond lesz az idén, s én attól is tartok, hogy a takarmányárak is meglódulnak. Igaz ez jó lehet a szerencsésebb takarmánytermesztőknek.

Az aszály országosan is jelentős károkat okozott. A gabonatermesztő szövetség elnöke erről úgy nyilatkozott, egyelőre még nem lehet tudni, mekkora is ténylegesen a veszteség. A károkat jelenleg mérik fel, de még az is lehet, hogy a százmilliárd forintos nagyságrendet s elérheti az időjárás okozta veszteség.
A búzánál most az ár a legfontosabb kérdés
A legfontosabb kalászos gabona már a magtárakban van. Előzetesen 4,5-4,7 millió tonna körülire becsülték a szakemberek a termést, de azt sem tartották kizátnak, hogy a búza összmennyisége megközelíti a tavalyi, 5 millió tonnás szintet. Az is kedvező, hogy a búza minősége jó, csaknem háromnegyede étkezési minőségű.

Most már csak az kérdés ebből a szempontból, hogyan alakulnak az árak. A gazdák a negyvenezer forinthoz közelebbi tonnánkénti árat elég kevésnek tartották. Az jó hír, hogy most már a negyvennyolcezer forintot közelíti a búza tonnánkénti ára.

A kukorica ára egyelőre változatlanul nyomott. A nemezetközi piac is beleszólhat még az árak alakulásába. Itthon valamivel negyvenezer forint felett jegyezték a tengerit.
Sokfelé megkezdődött már a szüret
A kertészetekben néhol a jégeső okozott kárt, de úgy tűnik nem annyira vészes a helyzet. Inkább a hirtelen lehullott nagy mennyiségű eső okozott gondot az almáskertekben. A hirtelen vízfelvétel miatt néhol repedeznek a gyümölcsök.
A szőlészetekben már megkezdődött a szüret. A korai fajták talán kicsit korábban értek be a szokásosnál.

– Mi már hozzáfogtunk – mondja K. Zoltán, aki egy családi gazdaságot vezet a Balaton mellékén. – Jónak ígérkezik a termés. Lehet, hogy nem lesz akkora amennyiség, mint amire számítottunk, de a minőséggel szerintem nem lesz gond. Ez az időszak nálunk az első forduló. Szeptemberben következik a második felvonás a szüretben.