Lelassult a növekedés
A Reuters Eastern Europe Investment Summit budapesti fóruma számára készített interjúban a nemzetgazdasági miniszter elmondta, hogy az első negyedévben a vártnál kisebb ütemben, 0,9 százalékkal nőtt a magyar GDP, ami arra késztette a kormányt, hogy több területen lépéseket tegyen.
Ezek között van például az, hogy a parlament által júniusban elfogadásra kerülő 2017-es költségvetési évben csökkentik az adókat, hatékonyabban használják fel az EU fejlesztési alapjait, a közszférában bért emelnek, és beruházásokra kerül sor az infrastruktúra területén.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”81″]
A nemzetgazdasági miniszter azt is elmondta, hogy a kormány továbbra is 2,5 százalékos idei gazdasági növekedéssel számol, és hogy a bankhitelezés növekedési ütemének ennél nagyobbnak kell lennie.
„Az idei év vízválasztó abból a szempontból, hogy a bankok adócsökkenése növeli-e hajlandóságukat a hitelezésre” – hangsúlyozta.
Szólt arról is, hogy különleges jelzálogkezelő alapot állítanak fel, amibe a bankok részben átcsoportosíthatják a nem teljesítő hiteleiket. A nem teljesítő háztartási lakáshitelek aránya mintegy 18 százalék. Varga Mihály szerint 40-50 ezer háztartási lakáshitel kerül a jelzálogkezelő alapba.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Bankvásárlások
A miniszter az interjúban kitért arra is, hogy a kormány várhatóan június második felében zárja le az Erste Bank magyarországi leánycége 15 százalékának megvételével kapcsolatos ügyletet. Magyarország 30-40 milliárd forintot fizet az Erste-részesedésért – közölte, ennél pontosabb számot azonban nem akart mondani az ügylet lezárta előtt.
Varga Mihály várakozása szerint az állami tulajdonú Budapest Bank eladása a jövő év végéig befejeződik, az értékesítésből származó bevétel a 2017-es költségvetésbe folyik be. „Nagyon remélem, legalább annyiért adjuk el a bankot, amennyiért megvettük” – idézte a Reuters a nemzetgazdasági minisztert. Magyarország tavaly 700 millió dollárért vásárolta meg a GE Capitaltól a Budapest Bankot.
Varga Mihály elmondta még, hogy az idei év vége előtt, vagy a jövő év elején Magyarország újabb jüan-kötvényt bocsát ki, miután áprilisban Kelet-Európában elsőként dobott piacra ilyen adósságpapírt.