Rendkívüli Hírek:

2024 február 22

A Waberer’s perek zuhatagával áraszthatja el a gyártókat

A Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán közzétett tájékoztatás szerint a logisztikai és fuvarozó cégnek jelentős kárt okozhatott az Európai Unió versenyjogának megsértése. A Waberer’s és annak jogelődei 1997 januárjától kezdődően több ezer kamiont lízingeltek és vásároltak különböző kartellek részvevőitől – tették hozzá.

A Waberer’s a túlárazás mértékének értékelésére és becslésére közgazdász szakértő kirendelését kezdeményezte. A cég felidézte: az Európai Bizottság egy éve hozott határozatában rekordbírságot szabott ki számos tehergépjármű-gyártóra, mivel azok összehangolták a többi között a nagykereskedelmi listaárakat, az új emissziós technológiák bevezetésének időzítését.

A Waberer’s hangsúlyozta, hogy minden versenyellenes magatartás érintettje kérheti ügye elbírálását valamely uniós tagállam bíróságától és kártérítést is követelhet. Az Európai Bizottság határozata kötelező erejű bizonyíték a tagállami bíróságoknak arról, hogy a versenyellenes magatartás megvalósult és jogellenesnek tekintendő – írták.