Nem reális a határidő
Nem lehetséges teljesíteni a határidőt – hangsúlyozta Antoine arra utalva, hogy Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke estig választ vár a belga szövetségi kormánytól, hogy garantálni tudják-e a megállapodást eddig akadályozó Vallónia tartomány beleegyezését. Ha nem, akkor határozatlan időre elhalasztják a csütörtökre tervezett EU-Kanada csúcstalálkozót.
Hasonló véleményének adott hangot vasárnap este Paul Magnette vallon miniszterelnök is, mondván, hogy „az ultimátumok nem összeegyeztethetők a demokratikus jogok gyakorlásával”.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”100″]
Biztosítékot kaptak?
Sajtóértesülések szerint az Európai Bizottság vasárnap megküldött egy dokumentumtervezetet a vallon vezetésnek, amelyben megoldást próbált találni a kifogásolt pontokra. Egy névtelenséget kérő uniós tisztségviselő szerint az ebben szereplő biztosítékokkal „megfelelő választ adtak Magnette aggályainak mindegyikére”.
Az Európai Unió másik huszonhét tagállama kész aláírni a szabadkereskedelmi megállapodást, ahogyan a belga szövetségi kormány is, utóbbinak azonban az ország államberendezkedése miatt szüksége van Vallónia beleegyezésére is. A 3,5 milliós, francia ajkú régió szerint a CETA káros hatással lenne az európai mezőgazdaságra és erősítené a multinacionális nagyvállalatok befolyását. Sokan ugyanakkor azzal vádolják a vallon vezetést, hogy belpolitikai célokból akadályozza az egyezséget.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
A CETA a várakozások szerint a vámok, illetve a gazdasági kapcsolatok további mélyítését hátráltató más akadályok lebontása révén elősegítené a növekedést és a munkahelyteremtést az Európai Unióban és Kanadában is. Az ellenzők szerint azonban az egyezmény általános deregulációt von majd maga után és korlátozza a nemzeti kormányok mozgásterét. Szakértők attól tartanak, hogy a CETA kudarca ellehetetleníti az Egyesült Államokkal, illetve Japánnal készülő uniós szabadkereskedelmi megállapodást is.
Tegnap kapták az üzenetet
Hétfő estig adott határidőt az Európai Unió a belga szövetségi kormánynak a Kanadával megkötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) elfogadására, máskülönben lemondják a jövő hétre tervezett EU-Kanada csúcstalálkozót – közölték uniós források vasárnap.