15 perces
Jól kezdte a pénteki napot a MOL árfolyama, réssel tudott felfelé pattanni, azonban 14500-tól lefelé fordulva visszatesztelte az erősödést, ismét korábbi záró értékénél zárva, 14350-nél. Továbbra sem érkezik a bullish jelzés, ami elindítaná fölfelé a papírt, egyelőre csökkenő trendvonal alól sem sikerült kilépni. Rövidtávon a pár napos háromszög szárait lehet érdemes figyelni, alig 100 pontos tér maradt ebben az alakzatban, és a kimozdulásnak napon belül ezúttal is lehet jelentősége. Letörés esetén 14250 vehető célba, míg fölfelé pattanás esetén a csökkenő trendvonal leküzdése lenne az első pozitív jelzés.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”30″]
Napi
Nem hozott különösebben nagy izgalmakat a pénteki kereskedés az olajvállalat számára, tartani tudta magát korábbi záró értékénél a sikertelen felpattanási kísérlet után. Az indikátorok ezen a szinten semleges jelzésben, szintén elmozdulást várva. A csökkenő trendvonal maradhat az elsődleges akadály, hiszen bár lassan oldalazik ki alóla a papír, még koránt sincs leküzdve, mindenképpen szükséges lenne meggyőzően fölötte zárni. Az 50 napos mozgóátlag még jelenthet komoly gondot a közelben 14700-nál, áttörésével már érdemi bullish jelzés is érkezhet, amit emelkedés követhet 15000-hez. Lefordulás esetén 14000 a legfontosabb támasz.

Heti
Sikertelen emelkedési kísérletek jellemezték ezen a héten a MOL árfolyamát, egyelőre nem tudott megküzdeni a csökkenő trendvonallal. 14000 továbbra is erős támaszként tarthatja az árfolyam rövidtávon, letörése viszont nagyobb teret nyithat meg, így fél szemmel érdemes az értéket figyelni, különösen, ha tesztelésre kerül. Az indikátorok jelenleg mérsékelt bearish jelzésben, de amennyiben összejön az elemelkedés 14000-től, ez hamar változhat. Hosszú távú emelkedést 15500 leküzdése esetén várhatunk, egyelőre ehhez nincs elég erő az árfolyamban, de még magára találhat, ha ki tud törni a trendvonal alól.
