2024 október 07

A szupergazdagok is szegényebbek lettek

Hét éve először csökkent a legalább egymilliárd dollárt magukénak tudó kínaiak száma, jelenleg 251 ilyen személy van a kelet-ázsiai országban, hússzal kevesebb, mint tavaly. Az ezer leggazdagabb átlagvagyona egy év alatt 9 százalékkal, 860 millió dollárra csökkent, a listára való felkerüléshez pedig „csupán” 290 millió dollár szükséges ma, ez csaknem 10 százalékkal kevesebb a tavalyi küszöbértéknél – olvasható a jelentésben.

A kínai gazdaság gyengülése a legtehetősebbek vagyoni helyzetére is kihatott: a Hurun Kutatóintézet felmérése szerint az ezer leggazdagabb közül több mint 450 embernek csökkent a vagyona az elmúlt 12 hónapban. A korábbi évekkel ellentétben idén már nem az ingatlanipar számít a legjobb befektetésnek a gazdagok körében, azt megelőzte a termelőipar, ezek után a pénzügyi szektor, a természeti erőforrások és a gyógyszeripar következnek.

Változás történt a leggazdagabb személyek sorában is: visszaszerezte az első helyet az azt tavaly elvesztő Cong Csing-hou (Zong Qinghou), a hangcsoui (Hangzhou) székhelyű Wahaha italóriás elnöke. A 67 éves Cong vagyona – a tavalyi 10,7 milliárd után – idén már 12,6 milliárd dollár, ezzel ő a világ 23. leggazdagabb embere. A tavalyi aranyérmes, a Sany Groupot megalapító Liang Vengen (Liang Wengen) vagyona 11 milliárdról 7,3 milliárd dollárra esett, ezzel idén már csak az ötödik helyet tudta megszerezni magának. Az ezüstérmes Vang Csien-lin (Wang Jianlin), az AMC Entertainment Holdingsot, a második legnagyobb amerikai moziláncot májusban felvásárló Dalian Wanda feje 10,3 milliárd dolláros vagyonával. Bronzérmes 8 milliárd dollárral a tavaly is harmadik helyen landoló mindössze 44 éves Robin Li, a kínai Google-ként emlegetett Baidu keresőóriás egyik alapítója.

Érdekesség, hogy a tíz leggazdagabb közt két nő is található: a világ legvagyonosabb, saját erejéből felkapaszkodott asszonya címet is magáénak tudható Vu Ja-csün (Wu Yajun), aki ingatlanüzleteiből 6 milliárd dolláros vagyont szerzett magának, valamint a pekingi belvárosi lakásokkal kereskedő 71 éves Csen Li-hua (Chen Lihua), aki 5,4 milliárd dollárt tudhat magáénak.

A szupergazdagok legszívesebben a fővárost és a keleti part nagyvárosait választják lakóhelyül: Pekingben 123, Sanghajban 80, a dél-kínai Sencsenben (Shenzhen) 74 él.