
A szír pokol a gyermekeknek is szenvedés
Az UNICEF (az Egyesült Nemzetek Nemzetközi Gyermek Gyorssegélyalapja) jelentése szerint körülbelül 3.7 millió szír gyerek – háromból egy – a konfliktus öt évvel ezelőtti kitörése óta született, életüket pedig az erőszak, a félelem és az elvándorlás alakította. Ezek az adatok több mint 306 000 olyan gyereket foglalnak magukban, akik menekültként születtek 2011 óta.
Rengeteg gyermeket érint a konfliktus
Az UNICEF becslései szerint összesen körülbelül 8,4 millió gyereket érint jelenleg a konfliktus – Szíria gyermeknépességének több mint 80 százalékát –, az országon belül vagy menekültként a szomszédos országokban.
„Szíriában az erőszak mindennapos –senki sincs biztonságban sem az otthonában, iskolában, a kórházakban, sem a játszótereken.” – mondta el Dr. Peter Salama, az UNICEF regionális igazgatója Közel-Keleten és Észak-Afrikában. „Ráadásul 7 millió gyerek él mélyszegénységben.”
Sok a sérült és a menekült
Az UNICEF adatai szerint 2015-ben közel 1500 gyerek ellen követtek el erőszakot. Ezeknek több mint 60 százaléka sűrűn lakott területeken használt robbanó fegyverek miatt történt gyilkosság és csonkítás volt. Ezeknek a gyerekeknek több mint egyharmadát az iskolában, az oda- vagy a haza vezető úton ölték meg.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Szíria szomszédos országaiban a menekültek száma ma közel tízszer magasabb, mint 2012-ben. A menekültek fele gyerek. Több mint 15 000 magára hagyott és családjuktól elszakított gyerek lépte már át Szíria határait.
„Az öt éve tartó háború alatt gyerekek milliói nőttek fel túl gyorsan és idő előtt” – tette hozzá Salama. „Ahogy a küzdelem tovább folytatódik, gyerekek harcolnak a felnőttek háborújában, kikerülnek az iskolából, és sokakat munkára kényszerítenek, míg a lányokat korán férjhez adják.”
Harcra kényszerítik őket
A konfliktus korábbi éveiben a fegyveres erők és csoportok által besorozott gyerekek többsége 15 és 17 év közötti fiú volt, és elsősorban támogató szerepük volt távol a frontvonaltól. 2014 óta viszont a konfliktus minden résztvevője sokkal fiatalabb gyerekeket – például hétéveseket – soroz be, gyakran szülői beleegyezés nélkül.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Az UNICEF által ellenőrzött, 2015-ben besorozott gyerekek több mint fele 15 évnél fiatalabb volt. Ezek a gyerekek katonai kiképzést kapnak és küzdelemben vesznek részt, vagy életveszélyes szerepeket töltenek be a harcvonalnál, például fegyvert hordanak és használnak, ellenőrzőpontokat erősítenek meg, háborús sebeket kezelnek. A konfliktus résztvevői a gyerekeket használják fel gyilkolásra, valamint kivégzőként és orvlövészként.
A konfliktus egyik legjelentősebb kihívása a gyerekek taníttatása. A beiskolázottság aránya Szírián belül elérte a mélypontot. Az UNICEF becslései szerint Szírián belül több mint 2.1 millió, míg a szomszédos országokban 700 000 gyerek nem jár iskolába. Válaszul az UNICEF és partnerei elindították a „No Lost Generation” kezdeményezésüket, melynek fő célja a gyerekek taníttatása.
Mit tesz az UNICEF a térségben?
2015-ben az UNICEF, valamint helyi és nemzetközi partnerek nagy hálózata rászoruló gyerekek millióinak tudott segélyt szállítani Szíriában és a szomszédos országokban.
Szírián belül több mint 7.9 millió ember jutott biztonságos vízhez a tevékenységük eredményeképpen. A gyermekbénulás elleni oltás több mint 2.9 millió gyereket ért el, így 2014 januárja óta nem jelentettek új gyermekbénulási esetet az országban.
Több mint 1 millió gyerek, a nehezen elérhető területeken élőket is beleértve, jutott tananyaghoz a tankönyvek nyomtatásán és szétosztásán keresztül. Emellett közel 841 000 gyerek kapott pszichológiai támogatást.
A szomszédos országokban, az UNICEF és a partnereknek sikerült több mint 2.5 millió embernek biztosítottak biztonságos ivó- és háztartási vizet biztosítani. 16 millió 5 év alatti gyereknek adtak gyermekbénulás elleni oltást. Több mint 630 000 menekült gyereknek segítettek formális oktatáshoz jutni. Több mint 377 000 gyereknek biztosítottak pszichoszociális támogatási szolgáltatásokat. Körülbelül 184 000 5 év alatti gyereknek biztosítottak tápanyag kiegészítőket, beleértve az A-vitamint. Több mint 139 000 gyerek jutott téli felszerelésekhez, például takarókhoz, ruhákhoz, fűtőberendezésekhez, pénzhez és egyéb utalványokhoz.