Sötét mód ikon
2026 július 24
A szakadék szélén táncol Görögország

A szakadék szélén táncol Görögország

Nem lesz itt átütemezés

Steffen Seibert, Angela Merkel kancellár szóvivője hétfőn tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a német kormány tudomásul vette és tiszteletben tartja a görög lakosság vasárnap kinyilvánított akaratát. Berlin továbbra is készen áll a tárgyalásokra, de a vasárnap tartott görögországi népszavazás eredményét figyelembe véve úgy ítéli meg, hogy hiányoznak a feltételek egy új segélyprogramról való tárgyaláshoz – mondta Seibert.

Martin Jäger német pénzügyminisztériumi szóvivő úgy fogalmazott, hogy Németország számára nem téma a görög adósságszolgálat könnyítése, nincs ok arra, hogy tárgyaljanak a görög államadósság átütemezéséről. A szóvivő rámutatott: Európa álláspontja szerint a gazdasági reformokkal párosított segélyprogram jobb lehetőséget kínál Görögországnak a fenntartható jövő biztosítására, és ez a tavalyi év végéig jól működött. Nemigen van szükség ennek az álláspontnak a megváltozatására, annál inkább sem, mert más euróövezeti országokban sikeres volt ez a stratégia – tette hozzá.

A német kormány nem akarja kitaszítani Görögországot az euróövezetből, de innentől kezdve Görögországon és kormányán múlik, hogy az eurózóna tagja marad-e – hangoztatta Seibert, jelezve, hogy várják Athénból az új javaslatokat.

Nincs helye érzelemnek

Angela Merkel német kancellár és Francois Hollande francia elnök hétfő este Párizsban munkavacsora keretében elemzi a görögországi népszavazás következményeit és vitatja meg a következő lépéseket.

Seibert szűkszavúan kommentálta Jánisz Varufakisz görög pénzügyminiszter váratlan lemondását. „Nem személyről, hanem álláspontokról van szó” – mondta a szóvivő, aki szerint Varufakisz lemondása nem váltott ki különösebb érzelmeket a kancellárból.

Lép az EKB, ha kell

Valdis Dombrovskis lett politikus a vasárnapi görögországi népszavazás kimenetele nyomán előállt helyzetet az eurózóna szempontjából úgy jellemezte, hogy a bankunió tud gondoskodni az euróövezet pénzügyi szektorának a stabilitásáról, és az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) elnevezésű pénzügyi eszköz 500 milliárd eurós hátteret biztosít az esetlegesen nehéz helyzetbe kerülő nemzetgazdaságok megsegítésére.

Az Európai Központi Bank szoros figyelemmel követi a fejleményeket, és kész arra, hogy fellépjen, ha az eurózónán belül az árstabilitás meggyengülését észlel i- tette hozzá.

Nőtt a szakadék

Sajnálattal állapította meg Dombrovskis, hogy a jelenlegi görög kormány nem tudott élni a hivatalba lépésekor – a korábbi mentőcsomagnak és a korábbi görög vezetés reformerőfeszítéseinek köszönhetően – már érzékelhetővé vált pozitív folyamatok nyújtotta lehetőséggel.

A vasárnapi referendumon a többség elutasította a mentőprogram fejében a hitelezők által szükségesnek ítélt reformintézkedés-csomagot. A brüsszeli bizottsági alelnök szerint „növekedett a szakadék” Görögország és az eurózóna többi állama között, és a válságból nincs egyszerű kivezető út, mert túl sok időt és esélyt tékozoltak el.

Dombrovskis hangsúlyozta, hogy az Európai Bizottság továbbra is nyitott a Görögországgal való együttműködésre, és hogy az ország helye „Európában van”. Leszögezte ugyanakkor azt is: Brüsszelnek nincs felhatalmazása az euróövezeti tagországok kormányait képviselő Eurócsoporttól arra, hogy a mentőprogramra vonatkozó eddigi javaslat helyett valami más, új pénzügyi programról folytasson tárgyalást Athénnel.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.