TF: Egy fesztivál mindig fejlődik, változik, ez egy élő dolog, a tavalyi évhez képest mi lesz másképpen?
Kurucz Gergő: Az elmúlt évek tapasztalatai és a látogatói visszajelzések alapján többek között abban lesz változás, hogy nem lesz többszörös sorban állás a látogató számára, hogy eljusson az első söréig. A fesztivál-kártyás rendszer marad és a jó öreg üvegkorsó is, amin előre be van jelölve a két illetve négy deciliteres mérték.
Tehát amikor megérkezel a fesztiválra és beállsz a pénztárhoz, most már egyszerre meg tudod váltani a jegyedet, a korsódat és a kártyádat is. Onnantól kezdve, ha volt várakozási idő is, ahogy rád kerül a sor, már mehetsz is felfedezni a helyszínt.
Egy másik fontos komfortos változás, hogy mivel az esti órákban – főleg a nagyszínpad udvarában – szinte egy gombostűt sem lehet leejteni, a sorállást elkerülendő sokkal több mosdót állítunk fel mint korábban.
Továbbá teljesítettük a számunkra fontos női látogatók részéről érkezett észrevételt, hogy nagyon nehéz a füles üveg korsót kézben tartani, ezért egy limitált mennyiségű üvegpohárral készültünk, amelyen szintén lesz négy és kettő deciliteres jelzés.
Hát reméljük nem lesz gyakori a pohártörés, a korsót a fülénél mégis jobban meg lehet fogni. Milyen formája lesz a pohárnak?
Egy szép belga típusú kehely formájú pohár lesz.
Ha már itt tartunk, mennyire lesznek hangsúlyosak a belga sörök ezen a fesztiválon?
Tavaly belga sört csak az Oroszlános (belső udvar, a nagyszínpaddal) udvarban ihatott a közönség. Idén Belgium a vendégország, ezért a Hunyadi udvarban (a Főbejárat és az Oroszlános udvar közötti terület) kialakítottunk egy kis részt, ahol az összes belga sör egy helyen megtalálható lesz.

Érdekesség idén, hogy a nagyszínpad udvarán is lesznek kisipari sörfőzdék, pl. Csíkszentsimonból érkező Csíki sör is ebben az udvarban lesz. Örülünk nekik, mert eddig Magyarországon a miénk a legnagyobb szabású sörös rendezvény, ahol ők is bemutatkozhatnak.
A megjelenésüket tekintve biztosan feltűnő és üdítő kivétel lesznek a nagyipari sörök tengerében. Mit lehet tudni a műsorajánlatról?
A szórakozni vágyó közönséget humoristák és élőzene fogja kiszolgálni. Figyelünk nagyon a minőségre, mert szerintünk a közönség igenis megválasztja, megválogatja, hogy melyik nívós élőzenés program érdekli, ugyanis konkurálunk a földből szinte gombamód kinövő rendezvényekkel, ahol a nívós élő zenére nem tesznek akkora hangsúlyt, mint mi.

Most négy teltházas napra számítunk, az előrejelzések szerint jó idő lesz, de az elővételes jegyvásárlásokból is jól lehet ezt érzékelni, több jegyet adtunk el mint tavaly ilyenkor. A jegyvásárlók 80 százaléka azonban helyszíni belépőt vált, ezért ha rossz lenne az idő – mint bármelyik nagy fesztiválon – az emberek kedve elmegy, hogy kimozduljon otthonról.
A gasztronómiában nagyot szeretnénk fejlődni, streetfoodosokat és food truckosokat kerestünk meg, akik jó minőséget produkálnak, tehát a látogatók több fronton is megtalálják a kedvenc vagy felefedezésre váró ízeket.
Úgy tudom a korábbi évekhez képest a sörfőzdék nagyobb számmal képviseltetik magukat mint eddig bármikor.

A nemzetközi ízkavalkádot cseh, szlovák, szlovén, német, osztrák, angol és ír sörök erősítik, a lágyabb ízek kedvelőit pedig a Cider Liget várja, így a rendezvény a lehető legszínesebb palettát kínálja a magyar és az egyre inkább növekvő létszámú külföldi sörkedvelő közönség számára.
További információ: https://www.sorfesztival.hu/