Sötét mód ikon
2026 július 22
A sáv alja tartotta az OTP-t – technikai elemzés

A sáv alja tartotta az OTP-t – technikai elemzés

15 perces

Nem adja magát könnyen az OTP 10200 forintos szintje, sérült ugyan a támasz, kétszer is alászúrt az árfolyam, de sikerült 10210 forinttal fölé zárni. Az elmúlt hetek sávjának alját jelenti ez a szint, elesésével a 10000 forintos lélektani értékhez lehet nyitva az út. Felfelé fordulás esetén maradhatunk a 300 forintos tartományban, ellenállást a 10500-as szintnél találunk, ide indulhat el vissza a papír.

Támasz: 10200; 10000

Ellenállás: 10500

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”30″]

Napi

Trendvonala alatt maradt a bankpapír szerdán is, nem tudott napon belül sem érdemi erőt mutatni az árfolyam, azonban a 10200-as sávalj sem esett el egyelőre. A szűk Bollingerek közül lefelé látszik a kimozdulás, megerősítés lenne erre 10200 letörése, amivel  10000-ig tiszta az út a korrekció számára. Itt érdemi támaszt formál a lélektani szint és az 50 napos mozgóátlag párosa, akár már ebbe a szintbe is kapaszkodhat majd a papír. Rövidtávon tehát elképzelhető további gyengülés, komolyabb tér lefelé azonban csak 10000 letörésével lenne nyitva.

Támasz: 10200; 10000

Ellenállás: 10500

Heti

Mérsékelt emelkedés és újabb doji gyertya jelent meg az OTP hetes grafikonján, ami továbbra is bizonytalanságot jelez a lokális csúcs közelében. Az RSI sem tudott kilépni a túlvett zónából, így az összkép továbbra is a korrekció felé mutat. A csatornatető elérése szintén ideális lehetőség egy korrekció indulásához, jelenleg tehát ez a valószínűbb forgatókönyv az elkövetkező hetekre nézve. Ha elmarad az eladói nyomás, akkor kapaszkodhat a lokális csúcs közelében a papír, de a további meggyőző emelkedés még várathat magára.

Támasz: 10000

Ellenállás: 10500

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.