Nem csak egy probléma volt
A közlemény szerint a hatóságok az 5,2 millió forint értékű zöldség, illetve gyümölcs mellett több millió forint összegű pénzkészleteltérést, valamint az ekáer-szám (elektromos közúti áruforgalmi ellenőrző rendszer) hiányát is felfedték a kereskedőnél.
A vállalkozó a novemberi ellenőrzés napján a nagybani piac helyett a telephelyének 300 négyzetméteres raktárában szolgálta ki a kiskereskedőket, tartva a piaci hatósági razziától. A telephelyén minőségi és jelölési problémás árut egyaránt találtak, s voltak ott olyan termékek is, amelyek származási helyeként három országot jelöltek meg ugyanazon a csomagoláson.
A kasszában lévő pénzkészlet több millió forinttal tért el a nyilvántartott értékesítéstől, és a kft. alkalmazottainak bevallása szerint készletregisztert nem vezettek, ekáer-számot pedig nem igényeltek az árukészlet beszerzéséhez és mozgatásához.
Nem működtek együtt
A gyanús körülmények miatt – áll a dokumentumban – a NAV informatikai szakemberei úgynevezett adómentést végeztek, és így több szabálytalanság feltárása mellett megtalálták a letagadott készletnyilvántartást. A telephelyen várakozott egy lengyel kamion is, amely zsákos burgonyával volt megrakva, de annak sofőrje sem fuvarlevéllel, sem az áru eredetét igazoló iratokkal nem rendelkezett, sőt kiderült, hogy a bevallott 6 tonnányi burgonyával szemben 12,5 tonna volt a kocsi rakterén.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
A helyszíni ellenőrzést követően a kft. lefoglalt áruval megrakott teherautóját a megsemmisítő helyre kísérték volna az élelmiszerlánc-biztonsági hivatal dolgozói, a jármű azonban nem követte a felvezető autót.
Közben az is kiderült, hogy a telephelyen feltörték az ott elhelyezett hatósági zárat, és egy raktárba menekítették a forgalomból kivont termékeket. Az ellenőrök végül a teherkocsira pakoltatták az érintett készletet, elkísérték a megsemmisítő helyre, a hatósági zár alá vett áruk kivonásának kísérlete miatt pedig feljelentést tettek.
Honnan származott az áru?
A közleményben a szóvivők megemlítették: vizsgálják, hogy a nagykereskedő belföldi beszerzésként tüntette-e fel a zöldség-gyümölcs árukészletét. A raktárban ugyanis egyetlen magyar terméket sem találtak. A gyanút erősíti, hogy a számlákon szereplő eladók jellemzően „magas kockázatú”, úgynevezett eltűnő kereskedők, akik valódi gazdasági tevékenységet nem végeznek.