Sötét mód ikon
2026 július 25
A nagykutyák is optimistábbak

A nagykutyák is optimistábbak

Az ipar és az IT a vonzó

A megkérdezett első számú vezetők idén optimisták, sőt, sokkal optimistábbak, mint két éve. Idén már több mint 80% reményteljesebbnek vagy sokkal pozitívabbnak látja Magyarország fejlődését a következő 12 hónapban, két éve csak a válaszadók fele nyilatkozott így. Úgy tűnik, a nagyvállalatokon belüli légkör is egyre pozitívabb. Míg 2013-ban a cégvezetők alig több, mint kétharmada volt optimista a saját cége jövőjét illetően, addig mára ez az arány 91%-ra nőtt.

Két éve a válaszadók 77 százaléka vélte elfogadhatónak, sikeresnek vagy kiemelkedően sikeresnek a 2012-es üzleti évet cége számára, ez az arány 2015-ben, tehát a 2014-es évre vonatkozóan közel 94%-ra emelkedett. A válaszadók leginkább az ipar, a technológiai- és az ICT (56-56%) szektor, a logisztika és szállítmányozás (31%), illetve a fogyasztói termékek és szolgáltatások (beleértve a médiát is) (27%) fejlődését várják 2015-ben.

Kell a kihívás és a vezetői függetlenség

Arra a kérdésre, hogy melyek a felsővezetők munkahelyi elégedettségének legfőbb tényezői, még mindig a kihívás vezet, a függetlenség a másik prioritást élvező tényező, sőt, ez fontosabbá is vált, mint két éve, miképp a stressz szint és a munka-magánélet egyensúlya, valamint a jó kapcsolat a közvetlen vezetővel is. Érdekes módon azonban a munkahelyen várható jövőbeni lehetőségek, mára vesztettek jelentőségükből, jelenleg az előrelépési lehetőségek, és az hogy a vállalat mely szektorban működik, számítanak a legkevésbé.

Fontos a termelékenység, a vezetői rugalmasság

Arra a kérdésre, hogy a válaszadók szerint a szervezetek milyen elvárásokat támasztanak a vezérigazgatókkal szemben annak érdekében, hogy versenyképesek tudjanak maradni a helyi és regionális piacokon, a „nagyon fontos” válaszok között a termelékenység javításának képességét (74%) immár megelőzte a rugalmasság és alkalmazkodóképesség (közel 83%), illetve az erős értékek (59%) és a kreativitás (59%) is hangsúlyosabb szerepet kapnak, mint korábban. Nem meglepő, hogy idén a válságkezelési képességek már kevésbé tűnnek fontosnak, a mobilitás és a tekintély pedig a lista végén található.

A szervezetek számára még nehezebb megtartani a megfelelő munkaerőt, mint két éve. Jelentős változás, hogy míg két éve a megkérdezettek közel 23%-a állította, hogy a kulcs szakembereket könnyű megtartani, ma már mindössze 4,6% véli így, és eltolódott a hangsúly a középvezetők és felsővezetők felé. A kulcs szakemberek és a vezetők megtalálása kapcsán szintén jelentős változás érzékelhető: míg két éve a vezetők 42%-a találta ezt könnyű feladatnak, addig ma már csak 17% tartja így.

A megkérdezett cégvezetők többsége még mindig csak Magyarországon keres vezetőket, de 39 százalék már régiónkban és Európában is. A karrier célországok között a nyugat-európai piacok vezetnek körülbelül 76 százalékkal, Észak-Amerika szinte ugyanolyan csábító, mint legutóbb (körülbelül 64 százalék). Érdekes, hogy Nyugat-Európába és az USA-ba többen lennének hajlandóak költözni, mint Magyarországon belül más székhelyre.

Így keresnek vezetőket

A felmérésben résztvevő vállalatvezetők több mint 60 százaléka igénybe vesz fejvadász céget a kiválasztáshoz. „Az internet nem befolyásolta az elit fejvadászat piacát, a tanácsadók mellett szóló korábbi megfontolások továbbra is érvényesek” – véli Nagy Norbert.

„A cégvezetők viszont nem váltanak könnyen, nagyon körültekintően megnézik a cégkultúrát, a közvetlen munkahelyi személyi környezetet, az előttük álló kihívásokat. Nem véletlen, hogy a megkérdezettek közel 70 százaléka több mint öt éve van már jelenlegi pozíciójában” – teszi hozzá Nagy Norbert, a Stanton Chase magyarországi irodájának vezetője.

A globális, felsővezetők kiválasztására szakosodott személyzeti tanácsadó cég, a Stanton Chase, két éve indította útjára vezérigazgatói felmérését, ahol arra kereste a választ, hogy az ország szempontjából meghatározó menedzserek hogyan vélekednek a gazdaság állapotáról, az előttük álló kihívásokról, illetve személyes elvárásaikról.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.