A videó kattintásra indul.
Nem fárad az ipar
Szinte minden építőipari statisztikai mutató jól alakult 2017. harmadik negyedévében, de még így is az építő szektor az egyik legproblémásabb hazai ágazat – derült ki az Opten adataiból.
„Továbbra is kitart az építőipar lendülete, a termelékenységi és a szerződési volumenek hónapról hónapra növekedtek 2017 harmadik negyedéve során, és az aktuális adatok immár stabilan a 2010-es értékek felett vannak” – mondja Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”32″]
A konjunktúra az építőipar mindegyik ágazatában tetten érhető. A harmadik negyedéves termelési adatok valamelyest ingadoztak ugyan hónapról hónapra, de mintegy 20-30 százalékkal magasabb szinten vannak, mint például a 2010-es értékek.
Többségben a cégalapítások
A céginformációs mutatók is szépen alakultak a vizsgált időszakban. Továbbra is egyedülálló szektorként a cégalapítások száma meghaladja a cégtörlések számát, a 997 cégalapítás mellett „csak” 988 cégtörlés történt. A szektorban a vállalkozói kedv tehát továbbra is magas.
A szektor egyes területeire továbbra is jellemző a munkaerőhiány, de ennek ellenére az alkalmazotti létszámok folyamatosan emelkednek.
„Adataink szerint 2013 tavasza óta folyamatosan emelkedik az ágazat összesített alkalmazotti létszáma, jelenleg mintegy 166 ezer munkavállaló dolgozik a szektorban” –mondja az Opten szakértője.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”117″]
Vannak problémák is
Természetesen az ágazat továbbra sem problémamentes, a cégtörlési arányok rendkívül magasnak számítanak szektorszintű összehasonlításban is. Tehát továbbra is rendkívül magas a fluktuáció, ami labilis helyzetet jelez. A magas cégtörlési arány egy másik problémás tényezővel is összefüggésbe hozható, miszerint a szektorban rendkívül sok a rövid életű mikrovállalkozás.
Természetesen nem lehet általánosítani, de a mikrocégek egy része kicsúszhat a kormányzati szervek ellenőrzése alól. Bár kétségtelen, hogy történt előrelépés az elmúlt években e tekintetben, mégis a szektor teljesítményének egy részét elég nehéz mérni és ellenőrizni.