Delahaye USA, ez a neve manufaktúrájának, s olyan autókat gyárt, ha bele ülsz, valamilyen szédületes új perspektíva nyílik meg a számodra. Elegancia és mesevilág, csillogó-villogó felnik, kilincsek, s az érzés, hogy ez az élmény egyedül csak neked adatott meg. Ami ráadásul majdhogynem igaz is. Ezekről a járgányokról lerí, hogy gyártója imádja az autózást.
A kilencvenes években álmodta meg a dizájnt
Véletlen lenne? Terry Cook Chicago-ban született 1942-ben. Abban a városban, ahol a harmincas években – mai szemmel nézve – autócsodák repesztettek az utakon. Később New Jersey-ben tanult, majd mérnöki tanulmányai során a Lehigh University padjait koptatta. Innen kezdve az élete összefonódott az autózással. Újságíróként, lapkiadóként, szerkesztőként dolgozott.
A kilencvenes esztendőkben kezdett kialakítani egy autós dizájnt, amit azután jóval később le is gyártott. Az amerikai nem az egyedüli, aki szerelmes a harmincas esztendők autóiba. Azokba az évekbe, amelyekben még az autógyártó individualisták ott voltak a piacon. Egy-egy verda igazi személyiséggel rendelkezett, amelyet Jean Bugatti, Pininfarina vagy Erdmann és Rossi álmodott meg. Akik műhelyeiben sok-sok kézi munkával is alkotott fantasztikus gépkocsi született.
Terry Cook ezt az individualista érzést, akarja visszahozni. Azt, hogy az autód valójában olyan, mint te vagy. Egyedülálló és különös, nem összetéveszthető a százezer számra sétálgatókkal, a szériákkal. Erről gondoskodik a Delahaye USA manufaktúrából kikerülő karosszéria.
A látszat senkit ne tévesszen meg !
A külső csupán az egyik dolog, a motorház tetője alatt modern motor dolgozik. Maga az autó sem egyszerűen harmincas évekbeli típus másolata. Valójában egy Bugatti 57-es, Auburn Boat-Tail Speedster és egy Delahaye 135-ös típus egyvelege. A hetvenhárom éves Delahaye úgy vélekedik, az a megoldás, ha az ominózus (harmincas évek) időszak legszebb autóit kiválasztom, s ezeket gyúrom teljesen új kocsivá. Azt is mondja, hogy az ötlete akkor támadt, amikor New York-ban látott egy Bugatti 75-öst, ami egykor a perzsa sah tulajdona volt.
Akkor kezdett álmodozni. Azután abbahagyta addigi mesterségét. 2000-ben megalapította a Deco Rides nevű cégét, s megépítette az első autóját. Ennek az ára nagyjából kétszázötvenezer euró volt, s a közönség azonnal imádta. Ez még azonban nem a mostani Bugnaughty autó volt. Ennek a történetéhez tartozik, hogy Cook 2005-ben megalapította a Delahaye nevű második cégét. A névre úgy sikerült szert tennie, hogy a nagy hírű, ám a második világháború után csődbe ment előd neve nem rendelkezett semmilyen védettséggel. Az amerikai törvények pedig megengedik ilyen esetekben az előd nevének átvételét.
A kocsit komoly teljesítményű motor hajtja
A Bugnaughty nem akármilyen autó. A hosszúsága 4,97 a szélessége 2,12 méter. Az autócsoda meghajtásáról egy 5,0 literes V8-as motor gondosodik. Egy Bugnaughty előállításához kilenc hónapra van szükség. A kocsit New York közelében, Port Leyden-ben gyártják. Eddig hat példányt értékesítettek. A vásárlók Oroszországból, az Egyesült Arab Emirátusokból, Nagy Britanniából és Új-Zélandról érkeztek.
Az autó ára egyáltalán nem hétköznapi, euróra számolva nagyjából kétszázhetvenötezer eurót kóstál. Terry Cook erről viccesen csak annyit mond rendszerint: sok lenne az ár, Picasso néhány nap alatt elkészített képéért százhúsz milliót kapott, én meg évekig dolgozom a magam alkotásán?