A Lukoil tavalyi olajtermelése rekordnagyságú, 100 millió tonna volt – közölte hétfőn a cég alelnöke, Leonyid Fedun, aki hozzátette: idén ez kisebb lesz. A szakértő arról is beszélt, hogy szerinte, miután jelentősen csökken az amerikai palaolaj-termelés, az OPEC az olajtermelésének a csökkentéséről dönthet.
Leonyid Fedun szerint a palaolaj nem tűnik el, de az Egyesült Államokban legfeljebb 20-30 ágazati cég marad talpon. Ezeknek a cégeknek a termelése jelenleg napi 4-5 millió hordó, és ez a szint legfeljebb 15-20 százalékkal nőhet majd.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Azt mondta a Lukoil alelnöke, hogy amikor 100 dollár körüli volt az olajár, akkor a bankok könnyedén adtak pénzt a palaolaj-termelés beindítására. Azóta az olajár jócskán visszaesett, és az Egyesült Államokban már vagy 50 palaolaj-kitermelő vállalat ment tönkre. Egy idő múlva még vagy 500 ilyen cég zár be – tette hozzá. Amerikában a palaolaj-termelés önköltsége átlagban 50-60 dollár hordónként.
Hétfőn dél körül a WTI amerikai könnyűolajfajta hordónkénti ára 31,24 dollár volt, 77 cent napon belüli csökkenéssel. Leonyid Fedun szerint, amint az OPEC azt látja, hogy jelentősen zsugorodik az amerikai palaolaj-termelés, az olajkartell pedig megvédte olajpiaci részesedését, az OPEC az olajtermelés visszafogásáról dönthet. Ez májusban, vagy valamikor a nyáron várható. Ezután a kőolaj világpiaci ára gyorsan emelkedni kezd – mondta a Lukoil alelnöke.