Sötét mód ikon
2026 június 08
A Kúria dönt a vasárnapi zárvatartásról

A Kúria dönt a vasárnapi zárvatartásról

Ezt Harangozó Tamás, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) és az NVB budapesti épülete előtt, sajtótájékoztatón. Az ügy előzménye, hogy az NVB július 20-án úgy döntött: nem a szocialisták, hanem Wodicska Zoltán magánszemély kérdését ismeri el „elsőnek, érvényesnek” a vasárnapi boltzárral kapcsolatban. Az NVB egyértelműségi aggályok miatt végül a Wodicska Zoltán-féle kérdést sem hitelesítette. 

Az MSZP-s politikus elmondta: beadványukban bemutatják, hogy több konkrét törvénysértést is elkövetett mind az NVI a döntés előkészítésekor, mind az NVB azon tagjai, akik a döntést megszavazták.

Harangozó Tamás szerint nemcsak a népszavazási törvénnyel, hanem az NVI saját iratkezelési szabályzatával is ellentétes az NVB azon döntése, hogy nem a hivatalos érkeztetés számít a népszavazási kérdések sorrendjének megállapításakor, hanem az épületbe való belépés.

Bűncselekmény gyanúját vetheti fel, hogy a döntés során az NVI olyan adatot használt fel bizonyítékként, amelynek megléte törvénytelen. Kifejtette: jogszabály szerint a portaszolgálatnál lévő, a beléptetéssel kapcsolatos személyes adatokat 24 órán belül meg kell semmisíteni. Az NVI hetekkel később mégis ezekre az adatokra alapozva „hozta ki” a Wodicska-féle kezdeményezést elsőnek. Közölte, a Kúriának 90 napja van a döntés meghozatalára.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.