2024 április 15

A közlekedés is segíthet leküzdeni a válságot

A határon átnyúló közlekedési infrastruktúra – a szállítás megkönnyítésével – segíti a válság legyőzését is – erről Maria Assunta Accili, Olaszország budapesti nagykövete beszélt a konferencián.

A Franciaországból induló V. folyosó Olaszországon át érkezik Szlovéniába, majd Magyarországon keresztül tart Ukrajnába. A magyar közúti rész a szlovén határtól az M70 gyorsforgalmi úttal indul, amely 2020-ig 2×2 sávos autópálya lesz. Az M7-től autópálya egészen az M3-mal bezárólag, ahonnan a 4-es út visz tovább Záhonyba – vázolta a helyettes államtitkár.

A vasúti szakasz a szlovén határtól Bobáig teljesen megújult, jelenleg a biztosító berendezést szerelik. Tart a Budapest-Kelenföld és Székesfehérvár közti szakasz korszerűsítése, és most tervezik a Székesfehérvár-Boba szakasz megújítását. Záhonyban pedig a széles nyomtávú pályát újították fel.

Az előadók többsége kitért arra, hogy a határokon árnyúló közlekedési infrastruktúra fejlesztése a nemzeti érdek primátusa miatt halad lassan. Laurens Jan Brinkhorst, az Európai Bizottság közlekedési és szállítási koordinátora példaként említette, hogy Lyon és Torinó között 57 kilométerrel lehetne csökkenteni a távolságot egy 11 kilométeres alagút megépítésével. A projekt cég évek óta 150 fővel működik, de még egy méter sem épült meg az alagútból.