Az adózás utáni, egyszeri hatásoktól megtisztított korrigált nyereség szintén csökkent. Az idei év első kilenc hónapjában 1,44 milliárd euró volt, jelentősen kisebb, mint a 2013-as első három negyedéves 1,9 milliárdos korrigált nyereség. Az elemzők 1,43 milliárd eurós adatra számítottak. A korrigált eredmény nem tartalmazza a nemzetközi valuták árfolyamváltozásának negatív hatását, a különleges egyszeri adókat, illetve a vállalat struktúrájának megváltozásából, az átszervezésből származó költségeket.
Az E.ON adó, kamat és értékcsökkenés-leírás előtti (EBITDA) eredménye 7 százalékos csökkenés után 6,6 milliárd eurót ért el, az elemzők 6,39 milliárd eurót vártak. A három negyedév összesített bevétele 9 százalékkal esett vissza egy év alatt, 81,35 milliárd euró lett.
A vállalatot érzékenyen érintette, hogy Németország elfordult a nukleáris energiától, nem költenek az új atomerőművek építésére, sőt sokat bezártak 2011 óta. A megújuló energiaforrásokból származó áramtermelés kormányzati támogatása közben túlkínálatot okozott a nagykereskedelmi árampiacon, ez árcsökkenéshez vezetett, így már sok esetben nem termelnek nyereséget a hagyományos erőművek.