Sötét mód ikon
2026 június 11
A kínai sárkány tartja félelemben a világot

A kínai sárkány tartja félelemben a világot

A deflációtól félünk legjobban

A City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays első negyedévi vizsgálata – amelyben a ház 585 globális intézményi befektetési ügyfele vett részt – kimutatta, hogy a befektetési társaságok 72 százaléka tartja jóval nagyobb világgazdasági kockázatnak a deflációt, mint az inflációt.

Arra a kérdésre, hogy általánosságban mit tekintenek a következő tizenkét hónap legnagyobb globális kockázatának, a válaszadók legnagyobb egyedi csoportja – 25 százalék – a kínai gazdaság gyenge növekedését nevezte meg. A geopolitikai fejleményeket, illetve az euróövezeti válság esetleges újbóli súlyosbodását összesen is csak valamivel több mint 20 százalék jelölte meg fő kockázatforrásként.

A kínai növekedés miatt is aggódnak

Arra a kérdésre, hogy a következő egy évben hol várható a legmagasabb eséllyel negatív növekedési meglepetés, szintén a legnagyobb egyéni csoport – 35 százalék – Kínára tippelt, 25 százalék pedig az euróövezetre.

A Barclays intézményi befektetési ügyfelei közül jelenleg 45 százalék tartja 25-50 százalék közötti esélyűnek, hogy a kínai gazdaságot jelentős negatív növekedési sokk éri. A ház hangsúlyozza, hogy az előző, tavalyi negyedik negyedévi felmérésben az így vélekedő befektetési társaságok aránya még 39 százalék volt.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A kedden ismertetett idei első vizsgálat eredménye szerint jelenleg meghaladja a 10 százalékot azoknak a válaszadóknak az aránya, akik szerint 50 százalékosnál nagyobb a kockázata egy komoly negatív növekedési sokknak a kínai gazdaságban.

Kína vezet

A kínai gazdaságot fenyegető – és a világgazdaság egészére kiható – kockázatokra más nagy londoni házak is felhívták már a figyelmet. A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni elemzőrészlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) európai, amerikai és japán intézményi befektetők körében elvégzett éves felmérése azt mutatta ki, hogy a vizsgálatba bevont, hosszú távra tervező intézményi végbefektetői kör legnagyobb egyéni csoportja – 28 százaléka – a kínai gazdaság esetleges kemény landolását sorolta a 2016-ra szóló globális kockázati lista első helyére.

Csökken a tartalék

A Moody’s Investors Service nemzetközi hitelminősítő a minap leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az addigi stabilról Kína egyébként elsőrendű, „Aa3” szintű államadós-besorolásának kilátását, elsősorban arra a véleményére hivatkozva, hogy folyamatosan romlanak a költségvetési mérőszámok, és a devizatartalékok csökkenésével növekszik a kínai gazdaság külső sérülékenysége.

Indoklásában a Moody’s kiemelte, hogy a kínai devizatartalékok meredek ívben csökkentek az utóbbi 18 hónapban: januárban 3200 milliárd dollár volt a hivatalos tartalék, 762 milliárd dollárral kevesebb a 2014 júniusában mért legutóbbi csúcsnál.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.