Sötét mód ikon
2026 július 25
A kínai piacokon újabb félelmek ütötték fel fejüket

A kínai piacokon újabb félelmek ütötték fel fejüket

Pluszban az indexek

A Morgan Stanley Capital International, a világ egyik legnagyobb befektetési szolgáltatója által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,6 százalékos pluszba került.

Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei-mutatója 2,72 százalékkal 17 163,92 pontra, míg a szélesebb körű Topix-index, amely az első szekcióban forgalmazott valamennyi részvényt magában foglalja, 2,98 százalékkal 1400,70 pontra emelkedett.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Jelentősen megugrott a Toyota és a Suzuki részvényeinek árfolyama annak nyomán, hogy a Nikkei című gazdasági napilap azt írta, a két japán autógyár tárgyalásokat folytat a feltörekvő piacokon való együttműködésről. Bár a két vállalat cáfolta a sajtóértesülést, a befektetőknek tetszett az ötlet, így a Toyota 3,80 százalékos, a Suzuki pedig 11,35 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést.

Meghátrált a kínai kormány?

Kínában a keddi zuhanást újabb, nagy árfolyamkilengéseket mutató nap követte, de végül viszonylag enyhe veszteségben zártak a vezető tőzsdeindexek. A befektetők komolyan aggódnak amiatt, hogy a kínai kormány kihátrált a részvénypiacok támogatásából.

A Sanghajban és Sencsenben jegyzett 300 legnagyobb társaság CSI-300-as indexe 0,35 százalékkal 2930,35 pontra csökkent. A sanghaji tőzsde fő mutatója, a Shanghai Composite 0,52 százalékkal 2735,55 pontra, a második legnagyobb kínai tőzsde, a sencseni börze fő mutatója, a Shenzhen Component Index pedig 0,64 százalékkal 9422,43 pontra esett zárásra.

Az amerikai Nasdaq Composite index kínai megfelelője, a fejlett technológiai vállalatok részvényeit követő ChiNext index viszont 0,17 százalékkal 1997,47 pontra emelkedett. Hongkongban az irányadó mutató, a Hang Seng 1,02 százalékos pluszban, 19 052,45 ponton zárt.

A nyitva tartó tőzsdék pluszban vannak

A szöuli Kospi 1,40 százalékos pluszban, 1897,87 ponton zárt, míg az irányadó ausztráliai index, az S&P/ASX 200 – amely kedden nemzeti ünnep miatt zárva volt, így szerdán reagálta le az előző napi ázsiai tőzsdepánikot – viszonylag enyhe, 1,20 százalékos veszteségben, 4946,44 pontra fejezte be a napot

A nyitva tartó tőzsdék közül Szingapúrban az STI-index 0,19 százalékos nyereségben, 2550,34 ponton áll. A 30 vállalatot magában foglaló mumbai tőzsdeindex, a BSE Sensex 0,12 százalékkal 24 514,91 pontra, a rivális, 50 részvényt felvonultató CNX Nifty pedig 0,21 százalékkal 7451,60 pontra nőtt.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.