A részvénypiac forgalma 3,6 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője az MTI-nek elmondta: a nap végére pluszba került a BUX, a forgalom viszont nagyon alacsony volt csütörtökön.
A szakértő szerint a hazai részvényindexet a kedvező nemzetközi hangulat mozgathatta, a befektetők az elmúlt napokban kivártak, és a jelek szerint megkönnyebbültek, miután az Európai Központi Bank (EKB) csütörtöki döntései megfeleltek a várakozásoknak.
A szakember úgy látja, hogy az OTP-nél érdemes figyelni a fordulatot mutató jeleket. Nap közben még folytatódott a „gyengélkedés”, de végül pluszban tudott zárni a papír, érdekes lehet a kereskedés a következő napokban – tette hozzá.
A Mol 5 forinttal, 0,04 százalékkal 12 100 forintra erősödött, 675,6 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 22 forinttal, 0,51 százalékkal 4312 forintra nőtt, forgalmuk 1,8 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,29 százalékkal 347 forintra emelkedett, forgalma 145,1 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,81 százalékkal 4380 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 826,0 millió forintot ért el.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 1513,18 ponton zárt csütörtökön, ez 2,84 pontos, 0,19 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra”]