Sötét mód ikon
2026 június 09
A karácsonyfa állítása is kialakult a 16. században

A karácsonyfa állítása is kialakult a 16. században

A január 6-át átértelmezés folytán a Jordán folyóban megkeresztelésének ünnepévé tették, ez a vízkereszt. Jézus születésének történetével együtt új vallásos tartalommal töltötték meg a pogány ünnepet.

A 16. században a reformáció a néphez közelivé tette az addig csak templomi liturgiának számító karácsonyt: az evangélikusoknál az ünnep beköltözött a házakba, otthonokba. Kialakult a sok karácsonyi szokás között a karácsonyfaállítás is. Elzászban és Badenben jelentek meg az első karácsonyfák a 16. században. Már a rómaiak is örökzölddel díszítették a házaikat, ezzel is utalva a reményre, az újrakezdésre, az eljövendő tavaszra. Az örökzöldeknek mágikus hatást tulajdonítottak, úgy vélték, gyógyító erővel bírnak ezek a növények. Aki tehát örökzölddel várja az újévet, az reménykedhetett a jó egészségben és a szerencsében.

Németország után 19. században előbb Ausztriában, majd az egész keresztény világban elterjedt a karácsonyfa melyeket kezdetben édességekkel és gyümölcsökkel díszítették fel, majd később megjelentek az üvegdíszek is. A karácsony megünneplése egyre inkább kezdett szokássá válni a nemvallásos családok körében is, a szeretet, a béke ünnepeként úgy, hogy a vallásos szertartások egy részét is átvették. Napjainkban, az európai zsidó-keresztény kultúrkörben a karácsony népszerű és sokakat érintő ünneppé vált, amely mindenki számára más-más jelentést hordoz.

Magyarországon is a német származásúak honosították meg a karácsonyfákat. Az első hazai óvoda megalapítóját, Brunszvik Terézt sokan az első magyarországi karácsonyfákkal is összefüggésbe hozzák: éppen az óvodában állította fel a fákat 1828-ban.Podmaniczky Frigyes báró édesanyja, Noszticz-Jäckendorf Elza grófnő, egy szászországi miniszter lánya is e tájról jött hozzánk, s az elsők között, szintén 1828-ban állított karácsonyfát itthon. A szászországi Zittauban 1737-ben azt jegyezték fel, hogy annyi feldíszített,gyertyás karácsonyfát állítanak, ahány megajándékozott személy van a családban. Az ajándékokat a karácsonyfák alá helyezték. Ezt a szászországi hagyományt bizonyítja száz évvel később a magyar Podmaniczky báró visszaemlékezése gyerekkorára is, hiszen édesanyja éppen erről a németországi vidékről származott: „Hat órakor háromszoros csengés hirdette a mi karácsonyfáink megérkeztét. Ekkor megnyílt atyánk nappali terme, s mi gyermekek – öten voltunk – egy, a szoba közepén elhelyezett nagy asztalon mindegyikünk külön megtalálta a karácsonyfáját s az a körül csoportosított különféle ajándékokat…”

 

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.